"A remény üzenete"
Csatlakozási kampányt indít az Együtt 2014
Csatlakozási kampányt indít a rövidesen párttá alakuló Együtt 2014.
2013.02.17 12:56MTIA kampány célja, hogy további egymillió emberhez vigyék el "a remény üzenetét", országszerte megtalálják szimpatizánsaikat és aktivistáikat. Az Együtt 2014 a leendő párttagokat és képviselőjelöltjeit is keresi - írták a közleményben. (A választói mozgalom elindulását tavaly október 23-án három civil szervezet - az Egymillióan a magyar sajtószabadságért (Milla), a Magyar Szolidaritás Mozgalom, valamint a Haza és Haladás Egyesület - közösen hirdette meg.)
Bajnai Gordon, a Haza és Haladás Egyesület elnöke telefonon kéri a változást akarók segítségét, az állampolgárok egy internetes űrlapon jelentkezhetnek, ha kapcsolatba szeretnének kerülni az Együtt 2014-gyel, és az utcákon is megjelennek majd a mozgalom aktivistái - sorolták a kora tavaszi kampánnyal összefüggő teendőket.
Bajnai Gordon volt kormányfő január elején az MTI-nek azt mondta, hogy az Együtt 2014 várhatóan a következő hónapokban párttá alakul. A mozgalom múlt hétvégi kormányzásértékelő rendezvényén pedig már arról beszélt: március 15-éig alkalmassá teszik szervezetüket arra, hogy bevonjanak mindenkit, aki támogatni akarja őket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:02 Újabb műtéten esett át Robert Fico, állapota továbbra is súlyos
- 10:59 Moszkva kiutasítja a brit katonai attasét
- 9:21 Vádat emeltek egy nő ellen, aki megkéselte élettársát Somogyban
- 8:16 BRFK: tíz órán belül elfogták a kötözős rablót
- 7:07 Hollandiában több mint 314 bozóttüzet oltottak tavaly, a legtöbbet júniusban
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06