Közel 134 millió forint

Helyi tévék és rádiók rezsiköltségét támogatta a médiatanács

Helyi és körzeti televíziók, rádiók kaptak közel 134 millió forintos rezsitámogatást a médiatanács pályázatán - közölte a tanács szóvivői irodája szombaton.

2013.02.16 10:08MTI

A közlemény szerint a 2013-as rezsipályázat második fordulójában 15 televízió és 9 rádió kapott összesesen 134 milliós támogatást, az egész évre szánt 400 millió forintos, megemelt keretösszegből.

Mint írták, a rezsipályázat - a korábbi évekhez hasonlóan - a médiaszolgáltatók működési és üzemeltetési költségeinek finanszírozását szolgálja. A támogatási rendszerben 2011-ben közel 370 millió forint jutott a médiaszolgáltatóknak, 2012-ben pedig 395 millió forint, amelyet 39 tévé és 39 rádió használhatott fel.

A közlemény szerint idén a megszerezhető támogatási összeget már vételkörzet-arányosan ítéli meg a tanács, így igazságosabb elosztás várható. A rezsipályázaton előnyt élveznek azok a pályázók, akik 2011-ben és 2012-ben nem nyertek el támogatást, azonban a közszolgálati célú műsorszám készítésére kiírt pályázaton is részt vesznek. A tájékoztatás szerint ezzel a médiatanács azt kívánja ösztönözni, hogy több helyi közszolgálati tartalom jelenjen meg a pályázó médiaszolgáltatók műsorában.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.