Hallgatói tiltakozás
Petíciót adtak át a tüntetők Szegeden
A helyi politikusoknak a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) érdekében történő fellépését sürgető petíciót adtak át a felsőoktatást érintő kormányzati lépések ellen tiltakozó oktatók, hallgatók és középiskolások hétfőn a csongrádi megyeszékhelyen, a megyei kormányhivatalban és a városházán.
2013.02.11 19:36MTIA petíciót a tüntetőktől átvevő Solymos László (MSZP) szegedi alpolgármester emlékeztetett arra, hogy tavaly decemberben a közgyűlés tagjai - politikai oldaltól függetlenül - egyhangúlag támogatták a hallgatók által megfogalmazott követeléseket. Hozzáfűzte: bízik abban, hogy ha a parlamentben az SZTE-t érintő ügyben szavazásra kerül sor, akkor a szegedi kormánypárti képviselők voksukkal is kiállnak az intézmény mellett.
A városháza előtt demonstráción Kiss Attila, az Oktatói Hálózat egyik aktivistája mintegy kétszáz tanár, hallgató és középiskolás diák előtt azt mondta, hogy a régió legnagyobb munkaadója, az SZTE a működőképessége határára került. Az egyetemet érintő forráskivonás a várost és a régiót is sújtja - tette hozzá. A professzor hangsúlyozta: az egyetemi oktatókat aggodalommal tölti el, hogy az elmúlt időszakban a tudás, a szakmai hozzáértés szerepe leértékelődni látszik.
Károlyi Lóránt, a Középiskolás Hálózat tagja közölte, kénytelenek folytatni a tavaly elkezdett tiltakozó akciókat, hiszen a közoktatásban "teljes a zűrzavar", a végzős gimnazisták néhány héttel a felsőoktatási jelentkezési határidő előtt bizonytalanságban élnek. A kormány tárgyalásokat kezdett ugyan, de "módszeresen átveri" partnereit - mondta a diák, és példaként a "röghöz kötés" alaptörvénybe foglalását említette.
A tüntetők "Szabad ország, szabad egyetem", "Semmit rólunk, nélkülünk!" jelszavakat skandálva a belvároson keresztül a bölcsészettudományi karra vonultak, ahol a felsőoktatás jelenéről és jövőjéről fórumot tartanak.
A szervezők az MTI kérdésére elmondták, a korábbi fórumoktól eltérően nem tervezik az éjszakát az egyetemi épületben tölteni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:11 Beiktatták hivatalába az új horvát kormányt
- 7:09 Bejutottak a Gázai övezetbe az első segélyszállítmányok az ideiglenes mólón keresztül
- 6:06 Texas vihar sújtotta térségében továbbra is százezrek vannak áram nélkül
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06