Hallgatói tiltakozás
Műegyetem: állítsák vissza a keretszámokat!
A felsőoktatási keretszámok két évvel ezelőtti szintre történő visszaállítását, a köz- és felsőoktatás átfogó reformját, valamint a hallgatói szerződés azonnali eltörlését követelték a budapesti Műegyetemen tartott tiltakozó demonstráció résztvevői szerdán a fővárosban.
2012.12.12 17:45MTIA hallgatók - akik megtöltötték az egyetem központi épületének auláját - követeléseik között fogalmazták meg a felsőoktatásból a forráskivonás leállítását, többletforrások juttatását, az eddigi elvonások kompenzálását, valamint azt, hogy ne korlátozzák az egyetemi autonómiát.
Nagy Dávid, a demonstrációt szervező Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke arról, hogy mi hozta össze a diákokat a héten, és mi hozza össze a következőkben is "eltántoríthatatlanul", azt mondta: az a felismerés, hogy megtámadták a jövőjüket, de ezt nem fogják hagyni.
"Hogy megint átvertek bennünket, de ezt mi nem fogjuk hagyni!" - jelentette ki, amit a résztvevők hangos nem hagyjuk skandálása kísért.
A hallgatói érdekvédő kitért arra is, hogy nincs egyetemi reform, csak pénzkivonás és "az autonómia elpusztítása".
Kapcsolódó írások:
- "Kilátástalan" a szegedi Fidesz-iroda helyzete
- Ha győz az MSZP: ingyen kezdhetik meg a 2014-es tanévet a hallgatók
- "Végveszély" - folytatják a demonstrációt a szegedi hallgatók
- Giró-Szász: hatáskörük csökkenése miatt tiltakoznak egyes szervezetek
- HÖOK: Országos Felsőoktatási Egyeztetési Fórum alakul
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:30 Szerbiában elfogtak egy férfit, aki az elnök megölésével fenyegetőzött
- 21:20 Agrometeorológia: enyhíti az aszályt a következő napok kiadós esőzése
- 21:01 Donald Tusk közzétette egy őt érintő, fenyegető poszt szövegét
- 20:55 Négy lövedék találta el a miniszterelnököt, még nincs túl az életveszélyen
- 20:49 Szijjártó: elementáris küzdelem várható a Magyarország által ellenzett NATO-s javaslat ügyében
- 20:49 Változékonnyá válik az időjárás a pünkösdi hosszú hétvégén
- 19:48 Voks 24 - Vitézy Dávid: a fővárosi állatvédelem kudarc
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06