A BKK jogszerűtlenül zárta ki a BKV-t?
Busztender: az MSZP válaszokat vár a BKK-tól
Az MSZP világos választ vár a Budapesti Közlekedési Központ(BKK) vezetésétől, hogy hogyan lesz fenntartható a busztender és miként szolgálja majd a város érdekét.
2012.11.23 12:19MTIA szocialisták szerint a közbeszerzési eljárás több szempontból is jogsértő módon zajlott - erről Simonka Csaba, a Fővárosi Közgyűlés közbeszerzési bizottságának szocialista delegáltja beszélt pénteki sajtótájékoztatóján.
Simonka Csaba szerint a BBK által irányított busztender több kérdést vet fel, mint amennyit megold. Hozzátette: úgy látják hogy a Fidesz képviselői is nyíltan vitatkoznak az ügyről, és szinte nincs ember, aki tisztán látná, hogy ki, miért, milyen alapon és milyen fedezettel vállalta fel az észak-budapesti buszbeszerzést.
Közölte: az MSZP véleménye szerint az autóbusz kiszervezési közbeszerzési eljárás több szempontból is jogszabálysértő módon zajlott lett, mert az eljárásban a BKK több olyan feladatot látott el, ami összeférhetetlen, illetve ellenőrizhetetlen. A BKK ugyanis egyszerre közlekedésszervező, a Főpolgármesteri Hivatallal egyenértékű hatóság, a BKV tulajdonosi jogainak gyakorlója és a fedezetet birtokló megrendelő is - magyarázta a fővárosi közbeszerzési bizottságának tagja.
Hangsúlyozta: a BKK az általa irányított BKV jegyárbevételeit évi 10 milliárdos nagyságrendben, kontroll nélkül saját bevételeként használta fel a kiírás fedezeteként, ugyanakkor nyitott kérdésként hagyott hátra egy akár 3,5 milliárd forintot is meghaladó költséget.
Szerinte emellett a BKK jogszerűtlenül zárta ki a BKV-t a versengés lehetőségeiből, vagyis a közlekedési vállalat igazgatóságában betöltött kontrolljával teljesen mértékben visszaélt, valamint harmadik féllel szembeni, ingyenes szolgáltatásra kötelezte a BKV-t, amivel gyakorlatilag ingyenesen biztosította a társaság eszközeit külső szereplőknek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06