Budapesten

Miniszteri elismeréseket adtak át a gyermeki jogok világnapja alkalmából

Miniszteri elismeréseket adtak át a gyermeki jogok világnapja alkalmából kedden Budapesten. Csukás István költő, író életművéért Magyar Ifjúságért Díjat vehetett át Soltész Miklóstól, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkárától.

2012.11.20 14:10MTI

Az emberi erőforrások minisztere, Balog Zoltán által adományozott szakmai elismerést kapott hét ember és négy civil szervezet. Soltész Miklós köszöntőjében átadta Balog Zoltán gratulációját a kitüntetetteknek, és azt mondta: amikor valakit elismerésben részesítenek, akkor őt valamilyen területen szeretnék példaképként állítani. Óriási dolog évtizedeken keresztül lelki vagy fizikai támasszal segíteni a fiatalokat, szolgálni a gyermekeket - tette hozzá. 

A Magyar Ifjúságért Díjat Csukás István a négy évtizeden át a magyar gyermek- és ifjúsági irodalom területén végzett példaértékű munkássága, az örök értékű, halhatatlan mesefigurák megteremtése, a generációk nevelése területén kifejtett elévülhetetlen érdemei elismeréséül kapta. Bartol Antal, a csurgói Nagyváthy János szakközépiskola nyugalmazott tanára a több évtizeden át végzett kiváló pedagógiai munkája, a gyermek és fiatalok nevelése érdekében kifejtett széles körű és magas színvonalú szakmai tevékenysége elismeréseként vehette át a díjat.
 
Miniszteri dicséretben részesült Buday Barnabás, a Magyar Cserkészszövetség elnöke, Farkas Imre, a Magyar Gyermek- és Ifjúsági Lelkisegély Szolgálatok Országos Szövetségének elnöke, Gulyás Tibor, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának ifjúsági ügyekért felelős elnökségi tagja, Katonáné Szabó Gabriella Kecskemét alpolgármestere, valamint Saláta Zoltán, a Vajdasági Magyar Diákszövetség elnöke. Miniszteri elismerő oklevelet kapott a Fiatalok az Egyesült Világért ifjúsági szekciója, a Kalamáris Egyesület, a Snétberger Zenei Tehetség Kiemelten Közhasznú Alapítvány, továbbá a Zalai Hazatérők Egyesülete. 

Az ENSZ 1989. november 20-án fogadott el egyezményt a gyermekek jogairól, a konvenciót Magyarország 1990. március 19-én írta alá. Magyarországon 1997-ben ünnepelték először a gyermekek jogainak egyetemes napját, s az Országgyűlés abban az évben fogadta el a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényt, amelybe mindazok a gyermeki jogok bekerültek, amelyeket az ENSZ Gyermekjogi Egyezménye rögzít.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.