Fantom szakszervezet működik a közmédiában
MTVA: az EMSZ jogilag nem létező szakszervezet
A csaknem 400 fős taglétszám érdekeinek képviseletében fellépő Egyesült Média Szakszervezet (EMSZ) jogilag nem létező szakszervezet - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA).
2012.11.07 11:22MTIAz MTVA Sajtóirodája közleményben tudatta: tudomására jutott, hogy a szakszervezet idén április 5-ei alapításával kapcsolatban a bíróság hiánypótlási felhívást adott ki, mert több hiba és ellentmondás volt az iratokban. A hiánypótlási eljárásban június 14-én újra megalapították az EMSZ-t, ezeket az iratokat 2012. július 16-án nyújtották be a bíróságra. Azonban második alkalommal is több jogi hiba volt az iratokban. Például, nem választották meg az alakuló ülésen az elnököt, az iratok ellentétes rendelkezéseket tartalmaztak a tagfelvételt illetően - sorolta az MTVA.
Mindezek miatt a bíróság végzésében elutasította a bejegyzési kérelmet. Ez a döntés október 16-án jogerőre emelkedett. Ezt követően október 18-án harmadszor is megalapították a szakszervezetet, és a bejegyzési kérelmet október 26-án nyújtották be a Fővárosi Törvényszékhez. A legújabb beadvány ügyében a törvényszék mostanáig nem hozott határozatot - tette hozzá a sajtóiroda.
Szakszervezet - a törvény értelmében - a bírósági nyilvántartásba vétellel alakulhat meg. Mivel a bíróság a kétszeri elutasítást követően a harmadik bejegyzési kérelem vonatkozásában döntést mostanáig nem hozott, így kijelenthető: "fantom szakszervezet működik a közmédiában" - fogalmazott közleményében az MTVA.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
- 15:47 Harmincegy érmet szereztek a magyarok a szkander Európa-bajnokságon
- 14:47 Több mint ötmilliárd forintos beruházást hajtott végre Szombathelyen a Schaeffler
- 13:46 A félvezetők globális eladása 15,2 százalékkal nőtt az első negyedévben éves szinten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06