A kormány a leghatározottabban fellép
Külügy: elfogadhatatlan a zsidózás!
A Külügyminisztérium szerint elfogadhatatlan, hogy a XXI. században, a demokratikus Magyarországon polgártársainkat zsidó identitásuk miatt becsméreljék, bántalmazzák.
2012.10.24 17:38MTIA Külügyminisztérium ezt azzal összefüggésben írta szerdán, hogy az index.hu rövid híre szerint a Jobbik ifjúsági tagozatának kedd esti fáklyás menete során a Dohány utcai zsinagóga közelében néhányan egy izraeli zászlót felgyújtottak és megtapostak. A Belügyminisztérium keddi közleménye szerint pedig a Ferenciek terén "szélsőjobboldali ellentüntetők verbálisan inzultálták" a Milla tüntetésére érkezőket, és a rendőrség dupla sorfallal állította helyre a rendet.
A Külügyminisztérium MTI-hez eljuttatott közleménye úgy fogalmaz: a kormány "elkötelezetten küzd az antiszemitizmus és a rasszizmus minden formája ellen, és minden rendelkezésére álló eszközzel, a leghatározottabban fellép ezen veszélyes jelenségek ellen".
A Külügyminisztérium "radikális elemek által elkövetett antiszemita indíttatású verbális és fizikai" atrocitásokról írt. "Különösen fájdalmas, hogy ezek a magyar nemzet egységét aláásó és nemzetközi hitelességét romboló provokációk éppen az 1956-os forradalom és szabadságharc 56. évfordulóján történtek meg, hiszen a forradalom a nemzet egységét példátlan tisztasággal mutatta fel, és vele Magyarország az egész szabad világ elismerését kivívta".
Ilan Mor, Izrael magyarországi nagykövete kedd este az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azt mondta: ha a hírek valósak, az nagyon nyugtalanító fejlemény. Értetlenségének adott hangot amiatt, hogy amikor az egész világ 1956 hőseire emlékezik, miért kell politikai célzattal "belerángatni" ebbe Izraelt. Úgy vélte: az incidens több másik ismert esettel, így az index.hu fotósának keddi megtámadásával és az augusztusi Magyarország-Izrael válogatott meccsen elhangzott szlogenekkel is összekapcsolódik. A nagykövet felszólította minden demokratikus párt vezetőjét, hogy világosan és egyértelműen fejezzék ki azt: Izrael zászlajának - egy baráti ország zászlajának - elégetése elfogadhatatlan, az antiszemita, Izrael-ellenes jelszavaknak nincs helyük Magyarországon.
Mesterházy Attila, az MSZP elnöke szerdán az MTI-vel azt közölte: pártjuk "mélyen elítél minden, a Magyarországon élő zsidó vagy más nemzeti, vallási kisebbségek ellen irányuló fizikai vagy verbális támadást". Az ellenzéki pártvezető közleményében kiemelte: az MSZP a jövőben is határozottan fellép azok ellen, akik a bűnbakkeresésben, az indulatok elszabadításában, az egyre nehezebb körülmények között élő emberek egymás ellen fordításában érdekeltek.
A Demokratikus Koalíció (DK) szerdán az MTI-nek küldött közleményében "fölháborodottan tiltakozik" az izraeli zászló fölgyújtása ellen. A DK elítéli egy állam zászlajának elégetését, mint a politikai vélemény-nyilvánítás elfogadhatatlanul szélsőséges formáját - fogalmaztak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06