Október elsején
Az Európai Bíróság a bírák nyugdíjazásának ügyét tárgyalja
Október elsején tárgyalja az Európai Unió Bírósága a bírák magyarországi nyugdíjazásának ügyét.
2012.09.18 12:03MTIMagyarország ellen az Európai Bizottság még az év elején indított az ügyben kötelezettségszegési eljárást, majd - miután a magyar kormánnyal nem sikerült megegyezésre jutnia - az uniós bírói szervhez fordult. Az EU javaslattevő-végrehajtó intézményének egyik feladata, hogy őrködjék az uniós jogi előírások tagállami betartásán.
Az EU Bírósága júliusban úgy döntött, hogy gyorsított eljárásban foglalkozik az üggyel. Az október elsejei tárgyaláson ítéletet még nem hoznak, csupán a felek fejtik majd ki álláspontjukat.
Az uniós végrehajtó testület szerint mivel Magyarországon 70-ről 62 évre szállították le a bírák, ügyészek és közjegyzők szolgálati viszonyának felső korhatárát, az intézkedés végrehajtásának következményeként csak idén 236 bíró szolgálati viszonya szűnne meg. Brüsszel szerint az új rendelkezések - az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés uniós tilalmára figyelemmel - "objektív indokok nélküli változtatást jelentenek egy hivatás képviselőinek szolgálati viszonyára vonatkozó kötelező felső korhatár tekintetében".
Keresetlevelében az Európai Bizottság azt kérte a bíróságtól, hogy állapítsa meg: a magyar törvénnyel megvalósított hátrányos megkülönböztetést törvényes cél nem igazolja, illetve az "nem megfelelő és szükséges a kitűzött célok eléréséhez".
Időközben - júliusban - az Alkotmánybíróság (Ab) kimondta a bírák jogállásáról szóló törvény nyugdíjazással összefüggő, a kötelező felmentésre vonatkozó szabályainak alkotmányellenességét, és a megtámadott rendelkezést annak ez év január 1-jei életbe lépésére visszaható hatállyal megsemmisítette. Az Ab-döntés kihirdetésének napján Orbán Viktor miniszterelnök kijelentette: marad a bírák nyugdíjazásának új rendszere. A kormány a tervek szerint javaslatot tesz a parlamentnek az alaptörvény, a bíróságokról szóló jogszabály és a nyugdíjtörvény közötti összhang megteremtésére - tette hozzá.
Az Országgyűlés már tárgyalja azokat az alkotmány- és törvénymódosító javaslatokat, amelyek értelmében a bírák nyugdíjkorhatárát 62-ről 65 évre emelnék.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:36 Biden azonnali tűzszünetet, és kétállami megoldást sürgetett egy főiskola végzős hallgatói előtt
- 12:21 BRFK: 743 igazoltatás egy éjszaka alatt
- 11:59 Hajóbaleset Verőcénél - Őrizetbe vették a szállodahajó kapitányát
- 11:35 Török kori történelmi fesztivált rendeznek Tatán
- 10:34 Nagy István: már 184 millió új fát ültettünk erdeinkben
- 9:32 Negyvenegy határsértő ellen intézkedtek a rendőrök a hétvégén
- 8:17 Űrturistákkal a fedélzetén Texasból ismét elindult a Blue Origin űrkapszula
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06