Az ajánlás intézményét fenn kell tartani
MSZP: a Fidesz tegyen le a választási regisztráció bevezetéséről!
Az MSZP arra szólítja fel a kormánypártokat, hogy tegyenek le a választási feliratkozás bevezetéséről. A szocialisták szerint fenn kell tartani az ajánlás intézményét.
2012.09.10 10:58MTIMolnár Zsolt országgyűlési képviselő hétfőn sajtótájékoztatón azt mondta: ha a kormányoldal előzetes regisztrációhoz köti a választási részvételt, az újabb lépés lesz a jogállam felszámolásában.
Ha ez megtörténik, "Sárvár lesz a magyar demokrácia Mohácsa" - utalt arra, hogy a Fidesz-KDNP a Vas megyei városban tartott frakcióülésén döntött úgy, az állam nem fog hivatalból választási névjegyzéket vezetni, hanem az állampolgárok jelezhetik részvételi szándékukat.
Molnár Zsolt ezzel kapcsolatban elmondta, hogy felmérések szerint a választók hetven százaléka ellenzi a feliratkozás ötletét. Szerinte az intézkedés a cenzus visszaállítása lenne, még akkor is, ha most úgy tűnik, hogy a Fidesz-KDNP megpróbál puhítani a javaslaton, az eredetileg tervezettnél hosszabb időt hagyna a feliratkozásra, és egyszerűsítené annak menetét.
A szocialista párt budapesti elnöke arra is kitért, egyelőre nem tudni, hányszor kell majd regisztrálniuk az állampolgároknak, miután 2014-ben néhány hónap leforgása alatt három - parlamenti, európai parlamenti és önkormányzati - választás is lesz.
Az ajánlószelvények tervezett megszüntetéséről úgy foglalt állást, hogy valamilyen ajánlási rendszer feltétlenül szükséges. Ezt azzal indokolta, hogy miként az olimpián sem indulhat el mindenki százméteres síkfutásban, úgy a szavazás komolyságának megőrzése érdekében a választási jelöltállításkor is szükség van valamilyen demokratikus szűrőre.
Az MSZP ellenzi azt a megoldást, hogy a parlamenti és a parlamenten kívüli pártokra eltérő feltételek vonatkozzanak, valamint elutasítják a kaució bevezetését is. Megítélésük szerint akár ajánlószelvényekkel - meggátolva a visszaéléseket, a hamisításokat -, akár aláírásgyűjtéssel fenn kell tartani az ajánlás intézményét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06