A Kapunyitási pánik fesztivál

Navracsics Tibor: fontos a közszféra megismertetése a fiatalokkal

Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter közlése szerint tárcája igyekszik hozzájárulni ahhoz, hogy a fiatalok a pályaválasztáskor a sokak által divatosnak tartott piaci foglalkozások mellett a közszférát is megismerjék, természetesnek vegyék.

2012.08.17 13:48MTI

A miniszterelnök-helyettes a Kapunyitási pánik elnevezésű zánkai fesztivál budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, ez a célja a két éve sikeresen működő Re-generáció programsorozatnak is. Ennek "egyfajta korosztályos meghosszabbítása" lehet ez a rendezvény, amellyel remélhetőleg sikerül hagyományt teremteniük - fogalmazott.

Úgy vélte, a fesztivál lehetőséget ad a fiataloknak arra, hogy az új élethelyzet kezeléséről tájékozódjanak, emellett pedig különböző programokon vehetnek részt. A rendezvényt a zánkai Új nemzedék központban tartják, és remélhetőleg az ifjúsági centrum a jövőben több hasonló eseménynek is helyet adhat - közölte.

Mihalovics Péter, az új nemzedék jövőjéért program koordinációjáért felelős miniszteri biztos kiemelte, a fesztivál hozzájárulhat a fiatalok állampolgársági aktivitásának növeléséhez, tudatos, kreatív állampolgárokká válhatnak, ami hasznára lehet közösségüknek és az egész nemzetnek is.

Hangsúlyozta, a kormány azt szeretné, hogy a fiataloknak stabil jövőképük legyen, és biztos egzisztenciát akarjanak teremteni az ország határain belül, amivel Magyarország versenyképességét is növelhetik.

Megjegyezte: Zánkán egy minden fiatalnak vonzó közeget akarnak kialakítani, ahol hasznos időtöltéssel egybekötött kellemes kikapcsolódást nyújthatnak nekik, és ebbe a profilba illik ez a fesztivál is.

Szatmáriné Balogh Mária pszichológus arról beszélt, a serdülőkor vége a párválasztás időszaka, egyúttal annak ideje, amikor az ember egy pályán, egy szakmában kipróbálja magát, továbbá bizonyos értékek mellé áll, önállósodik, és elkezd úgy élni, ahogy gondolja. Ezeknek a döntéseknek a meghozatala azonban egyre nehezebbé vált az elmúlt 10-15 évben - mutatott rá.

Marton Krisztina HR-szakértő kiemelte, a felmérések alapján a 20-30 év közöttiek 80 százalékának csalódást okozott a munka világa, "nem érzi jól magát ott, ahol van", úgy érzi, zsákutcába került, esetleg nem mer, vagy nem akar kilépni a munka világba, igyekszik halasztani ennek időpontját.

A Kapunyitási Pánik fesztivált Kárász Róbert televíziós műsorvezető kezdeményezésére, augusztus 24. és 26. között rendezik meg Zánkán. A fesztivál témája a kapunyitási pánik jelensége, amely minden második magyar fiatalt érint. Gyakran szorongás, csalódottság és bizonytalanság jellemzi a pályakezdők állapotát, a rendezvény célja ennek a jelenségnek a körüljárása közéleti szereplők, olimpikonok részvételével.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.