Inflációs adat, GDP-csökkenés
Az MSZP megint elküldené Matolcsyt
Az MSZP szerint a júliusi inflációs adat és a gazdasági visszaesés miatt távoznia kell Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternek.
2012.08.15 15:19MTIJózsa István, a szocialisták gazdasági ügyekért felelős frakcióvezető-helyettese szerdán sajtótájékoztatón azt mondta: a múlt hónapban 5,8 százalékos pénzromlásért és a bruttó hazai termék 1,2 százalékos csökkenéséért egyaránt a Matolcsy-féle gazdaságpolitika tehető felelőssé.
Az MSZP ezért azt sürgeti, hogy a "a tündérmesék világában álmodozó" Matolcsy Györgyöt a szocialisták által javasolt gazdaságpolitikai fordulatra képes tárcavezető váltsa.
A politikus hangsúlyozta, hogy az infláció a másfélszerese a kormányváltáskor mértnek, és lényegesen nagyobb a kormány várakozásánál, hiszen az idei költségvetés 4,2 százalékos inflációval számol. Az átlagosnál is jobban nőttek az élelmiszer- és az üzemanyagárak, nagyobb mértékben drágult a háztartási energia, a távfűtés például 8,4 százalékkal - folytatta.
Józsa István szerint a második negyedéves GDP-adat világossá tette, hogy a magyar gazdaság tartós recesszióba süllyedt. Ezt azzal magyarázta, hogy a kormányváltás óta romlott az ország versenyképessége, csökkent a befektetői bizalom, a különadókra épülő gazdaságpolitika miatt pedig lényegében leállt a hitelezés.
Arra, hogy a GDP-csökkenés hírére a nemzetgazdasági tárca közölte, 2013-tól folyamatos javulásra számít az ipari beruházásoknak köszönhetően, az MSZP-s politikus úgy reagált, hogy ezzel szemben a beruházási ráta húszéves mélypontra süllyedt, s az Európai Unióban itt a legalacsonyabb.
Kapcsolódó írások:
- Matolcsy: a látványsportok támogatása 15-20 milliárd adóforintba került tavaly
- Matolcsy: beruházási fordulatra épít a büdzsé
- Orbán: Matolcsy még hétfőn hozzálát a Fidesz kéréseinek beépítéséhez
- Matolcsy:a növekedést és munkahelyteremtést kell erősíteni
- Nátrán Rolandot kérte fel Matolcsy az új gazdaságpolitikai stratégia végrehajtására
- Gyurcsány és Matolcsy - a válság náluk lehet
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:11 Beiktatták hivatalába az új horvát kormányt
- 7:09 Bejutottak a Gázai övezetbe az első segélyszállítmányok az ideiglenes mólón keresztül
- 6:06 Texas vihar sújtotta térségében továbbra is százezrek vannak áram nélkül
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06