Budai Gyula
Nincs szó kartellről, de az alma lesz a következő dinnye
Budai Gyula szerint nem történt kartellezés a dinnyetermesztők védelmében született megállapodás során.
2012.08.14 07:28MTIA Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára kedden a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt mondta: csak arra kérték a nagy üzletláncokat, hogy ebben az évben is a tavalyihoz hasonló árban indítsák és fejezzék be a dinnye értékesítést, és külföldről ne vásároljanak.
Hozzátette: a Gazdasági Versenyhivatal az ügyben nem vizsgálódik, a hivatal adatokat kért be az üzletláncoktól. Budai Gyula jelezte, hogy az üzletláncokkal történt megbeszélésen "árakról nem is volt szó".
Hangsúlyozta, hogy az akció részeként megkezdték a nagybani piac megtisztítását a tisztességtelen viszonteladóktól, akik áron alul vásárolják fel a termékeket a magyar vidéki termelőktől, és átcsomagolt, ismeretlen eredetű külföldi terméket értékesítenek magyarként. Ez egy többmilliárdos piac - hívta fel a figyelmet.
Az almánál is ugyanolyan promóciót folytatnak majd, mint a dinnyénél - tette hozzá az államtitkár.
Kapcsolódó írások:
- Az MSZP szerint a multiknak kedvezett a dinnyekartell
- Újabb 14 áldozata van a mexikói drogkartell-háborúnak
- Harc a "dinnyemaffia" ellen
- Még csak tájékozódik a GVH a magyar dinnye-ügyben
- "Kerül, amibe kerül" - Másfél milliót fizetett a sárgadinnye darabjáért
- Nagyon megbüntette a GVH a kartellező vasúttársaságokat
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:51 A Microsoft visszaállítja a frissítésekhez való hozzáférést Oroszországban - Izvesztyija
- 18:30 Újra beengedik az újságírókat az ukrán parlamentbe
- 17:58 Orosz külügyi szóvivő: terrorizmusra bujtogatja Kijevet az EU külügyi szóvivője
- 16:57 London kiutasította az orosz védelmi attasét
- 15:30 Négy hidrogén- és 11 elektromos hajtású autóbuszra érkezett pályázat a HUMDA-hoz
- 14:56 Ukrán elnök: Ukrajna érdekelt a jószomszédi kapcsolatokban Magyarországgal
- 13:55 Szlovák rendőrség: valószínűleg kibertámadás volt a tömeges bombafenyegetés
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06