Még Szőcs Gézával állapodott meg

Seuso-kincs: augusztus végén lejár Zelnik szerződése

Zelnik István műgyűjtő, múzeumalapító szerint augusztus végén lejár az egykori Pannoniából származó Seuso-kincsek megvásárlásáról aláírt szerződése.

2012.08.08 19:51MTI

"A tárgyak hazahozatalához a legmagasabb szinten kértem a magyar kormányzat segítségét, hogy a kényes jogi helyzetben tegyék lehetővé a kincsek hazajuttatását, amelyet halálom után a magyar államra kívánok hagyni. A vásárlásról aláírt szerződésem, amelyhez szükséges a magyar kormány támogatása, augusztus végén lejár" - írta Zelnik István az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.

Hozzátette: "az Aranymúzeum létrehozása mellett életem másik legfőbb célkitűzése, hogy a Seuso-kincseket visszajuttassam Magyarországnak... Mára minden adott, hogy a kincsek első nyolc darabját megvásároljam, hazahozzam, kutathatóvá tegyem és egy Andrássy úti palotában kiállítsam. Ezért a célért hajlandó vagyok a gyűjteményem néhány jelentős darabjától megválni és cégeim egyes tulajdonrészeit is eladni."

A késő római kori Seuso-kincs az egykori Pannoniából származik. Az ezüsttárgyakat vélhetőleg Polgárdi környékén illegálisan ásták ki, majd közvetítők útján, a nyolcvanas években kerültek a nyugat-európai műkincspiacra. A tizennégy ismert darabot 1980 és 1987 között vásárolta meg egy Lord Northampton vezette angol befektetési társaság. A magyar kormány 1991-ben bejelentette igényét a kincsre, de 1993-ban New Yorkban elvesztette az igény érvényesítésére indított pert.

Zelnik István a Hír TV Kontraszt című vasárnap esti műsorában elmondta el, hogy ugyan a jelenlegi kulturális államtitkársággal nem vette fel a kapcsolatot, másfél évvel ezelőtt Szőcs Géza akkori kulturális államtitkárral állapodott meg arról, hogy megkísérli a Seuso-kincseket visszahozni az országba. A megegyezés szerint saját költségére és felelősségére kideríti a kincs tulajdonosainak kilétét és azt, hogyan hozható haza az értékes lelet. Ezután titkos tárgyalásokat folytatott a kincsek megvásárlásáról, és azokról rendszeresen tájékoztatta a magyar illetékeseket. Idén május 31-én aláírta a kincsek felének megvásárlásáról szóló szerződést. Megjegyezte, hogy a szerződésről a kormány is kapott másolatot.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kultúráért felelős államtitkársága kedden azt közölte az MTI-vel, hogy nincs dokumentálható nyoma annak, hogy az elmúlt két évben a Seuso-kincsek egy részének vagy egészének esetleges hazahozataláról bárki hivatalosan tárgyalt vagy egyeztetett volna a kormány illetékeseivel.



"A magyar állam a Seuso-kincsekkel kapcsolatban továbbra is tulajdonosnak tekinti magát. A kormány nyitott minden komoly és tisztességes szándékú, az ország érdekeit szem előtt tartó műgyűjtővel és műkereskedővel a Seuso-kincsek és más, a nemzeti kultúra szempontjából meghatározó műtárgyak és lelet-együttesek sorsáról is érdemben a hazai és nemzetközi jogszabályokat betartva egyeztetni" - hangsúlyozta az államtitkárság.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.