Visszautasítja Gyöngyösi Márton megjegyzéseit
Csatáry-ügy: a Külügyminisztérium visszautasítja a Jobbik állításait
A Külügyminisztérium azért nem szólalt és szólal meg a nyilvánosság előtt Csatáry László ügyében, mert büntetőügyről van szó, így az eljárás lefolytatása nem tartozik a hatáskörébe; egyúttal visszautasítja a jobbikos Gyöngyösi Márton rájuk tett megjegyzéseit.
2012.07.19 18:34MTIAz ellenzéki frakcióvezető-helyettes szerdán arról beszélt, hogy felháborító Magyarország külföldi segédlettel folyó lejáratása "a vélt és mesterségesen gerjesztett antiszemitizmus elleni küzdelem jegyében". A politikus, az Országgyűlés külügyi bizottságának alelnöke szerdai sajtótájékoztatóján a Csatáry-üggyel kapcsolatban azt mondta, "úgy tűnik, hogy nyár nem telhet el anélkül", hogy Efraim Zuroff, a jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ vezetője "ne találná meg Magyarországon a legkeresettebb és legnagyobb náci bűnöst".
Tavaly Képíró Sándor állt bíróság elé, és első fokon bizonyítékok hiányában felmentették - emlékeztetett. A képviselő úgy vélte, remélhetőleg nem a Külügyminisztérium "szokásos szolgalelkű visszafogottsága" az oka annak, hogy "késlekedik megszólalni" az ügyben. A tárca erre reagálva azt írta, a rájuk vonatkozó kritikai megjegyzésnek sem formáját, sem tartalmát nem tartják elfogadhatónak, és a leghatározottabban visszautasítják.
A Külügyminisztérium Csatáry László ügyében azért nem szólalt és szólal meg a nyilvánosság előtt, mert büntetőügyről van szó, így az eljárás lefolytatása nem a tárca hatásköre - hangsúlyozzák a közleményben. A magyar állam működése a hatalmi ágak elválasztásának elvén alapszik, vagyis az igazságszolgáltatás mind működésében, mind intézményrendszerében elkülönül a végrehajtó hatalomtól - teszik hozzá. "Tagadjuk a magyar nemzet és polgárai ellen a nemzetiszocialista és kommunista diktatúrák uralma alatt elkövetett embertelen bűnök elévülését" - idézik a közleményben az alaptörvény Nemzeti Hitvallását.
Leszögezik, hogy ezek a bűncselekmények nem évülnek el, a független magyar igazságszolgáltatás feladata pedig az, hogy ezeket a cselekményeket még ennyi év elteltével is feltárja, és a felelősségre vonást senki ne kerülhesse el. Egyúttal leszögezik, hogy a terheltet megilleti az ártatlanság vélelme és az eljárás során biztosított valamennyi jog. A tárca elfogadhatatlannak nevezi, hogy a jobbikos képviselő "egyéni politikai érdekeitől vezérelve" támadja a magyar diplomáciát.
A büntetőügy csupán ürügyként szolgál számára, hogy a Külügyminisztériumot és munkatársait sértegesse, így ezt a véleményt a tárca a leghatározottabban kikéri magának - szögezik le. Csatáry Lászlónak a háborús bűnösök felkutatásával foglalkozó Simon Wiesenthal Központ adatai szerint kulcsszerepe volt abban, hogy körülbelül háromszáz zsidót Kassáról az ukrajnai Kamenyec-Podolszkba deportáltak, ahol 1941 nyarán szinte valamennyiüket meggyilkolták.
A központ szerint Csatáry 1944 tavaszán Kassán rendőrparancsnokként részt vett több mint 15 ezer zsidó Auschwitzba deportálásának szervezésében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 22:33 Harkiv - Az ukrán elnök a nyugati légvédelmi eszközök hiányát okolja.
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06