Rendkívüli felmondás
Az E-Star felmondta távhőszolgáltatási szerződését Hódmezővásárhellyel
Az E-Star Alternatív Nyrt. rendkívüli felmondással megszüntette a hódmezővásárhelyi önkormányzattal kötött hőszolgáltatási szerződését, és több más önkormányzattal is így jár el.
2012.06.25 08:05MTIA közlemény szerint a rendkívüli felmondás oka, hogy az elmúlt közel egy év alatt a hódmezővásárhelyi önkormányzat nem teljesítette a fizetési kötelezettségét az E-Star irányába, az általa felhalmozott, százmillió forintot meghaladó tartozása megfizetésére sorozatos fizetési felszólítás illetőleg egyeztetési javaslat ellenére sem mutatott hajlandóságot. "Az E-Star sajnálattal állapította meg, hogy a követelés békés úton történő érvényesítésére tett erőfeszítései eredménytelennek bizonyultak, az önkormányzat még az általa elfogyasztott fölgáz ellenértékét sem fizette meg az E-Star részére, megkérdőjelezve annak tényét, hogy azt az E-Star szerzi be azt a részére" - áll a közleményben.
A rendkívüli felmondás következtében az E-Star a földgázt július 1-től nem szerzi be az önkormányzat szerződés által érintett intézményeiben, a hőtermelő berendezéseket nem üzemelteti tovább és a szerződés szerint járó követeléseit érvényesíti az önkormányzattal szemben, ideértve a százmillió forintot meghaladó díjtartozásán (szolgáltatási díj és hődíj) felül a felmondás következtében fizetendő megváltási értéket is, amelynek összege szintén meghaladja a százmillió forintot.
A közlemény szerint a cég a 2012 őszéig a nem fizető önkormányzati ügyfeleivel szemben több hasonló lépést tervez. A szolgáltatás folyamatos biztosítása érdekében a szerződéses követelések érvényesítésére rendelkezésre álló, bankot és az E-Start feljogosító inkasszó jogot az E-Star érvényesíti. „Elfogyott a pénz, elfogyott a türelem. Sohasem gondoltuk volna, hogy egy európai országban az állam válik a legrosszabb adóssá és hogy a közszolgáltatások fenntartása irányában ilyen érzéketlenséget mutat. Jelenleg több mint másfél milliárd forinttal finanszírozzuk az államháztartást, ezt az összeget nem áll módunkban tovább növelni. Idén a magyarországi államháztartást érintő árbevételünk csupán 25 százaléka folyt be. Az intézkedéssorozat közel háromszáz intézményt fog érinteni” - nyilatkozta a közlemény szerint Soós Csaba a társaság elnök-vezérigazgatója.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 7:34 Holtan találtak egy fiatal nőt és egy gyermeket Kapuváron
- 7:27 Uniós vezetők és a NATO főtitkára is elítélte a Robert Fico szlovák kormányfő elleni lőfegyveres támadást
- 7:22 Borrell: a rafahi katonai művelet folytatása súlyos terhet róna az EU és Izrael kapcsolatára
- 6:57 Budai Gyula büntetőfeljelentést tett külföldi kampányfinanszírozás gyanúja miatt
- 5:55 Fico már nincs életveszélyben
- 5:26 Szijjártó Péter: sokkoló és megdöbbentő a Robert Ficót ért merénylet
- 23:29 A Cordia elindította első brit bérlakás-projektjének építkezését
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06