A volt kormányfő betegség miatt nem lehet jelen

Suchman: megünneplik Horn Gyula 80. születésnapját

Megünneplik július 5-én Horn Gyula 80. születésnapját, a volt szocialista miniszterelnök betegsége miatt nem lehet ott a rendezvényen - közölte Suchman Tamás volt MSZP-s országgyűlési képviselő kedden.

2012.06.19 19:27MTI


Meghívják továbbá a szocialisták és a szabad demokraták alkotta Horn-kabinet (1994-98) valamennyi miniszterét, államtitkárait, nagyköveteit, valamint állami cégek akkori magas beosztású vezetőit.

Suchman Tamás arról is beszámolt, hogy Horn Gyula 5 éve tartó súlyos betegsége óta a felesége és a gyermekei döntenek minden őt érintő kérdésről. A születésnapot a család egyetértésével szervezi a Magyar Szocialista Párt, az ünnepségen a párt jelenlegi elnöke, Mesterházy Attila, Kósáné Kovács Magda, Kovács László, Tóth József XIII. kerületi polgármester és Földes György, a Politikatörténeti Intézet főigazgatója mond beszédet.

Suchman Tamás tájékoztatása szerint kezdetben Szekeres Imre elnökhelyettes, majd ő találkozott és tárgyalt több alkalommal is Orbán Viktor kormányfővel Horn Gyula kórházi ellátásáról. A miniszterelnök hozzáállása a Horn Gyula kezelésével kapcsolatos kérdések, problémák megoldásához "nagyon pozitív" - mondta Suchman Tamás.

A volt kormányfőt a budapesti Honvédkórházban kezelik.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.