Nemzeti Kiválóság Program

Egymilliárd forint a hazai felsőoktatás fejlesztéséhez

A nappali tagozatos mesterszakos hallgatók és a már tudományos eredményeket felmutató kutatók számára is ösztönzést jelenthet a most induló Nemzeti Kiválóság Program - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a három éven át tartó ösztöndíjrendszer nyitó rendezvényén, kedden, Budapesten.

2012.05.29 11:56MTI

A Wekerle Sándor Alapkezelő gondozásában megvalósuló projekt első részprogramja egymilliárd forinttal járul hozzá a hazai felsőoktatás fejlesztéséhez, a kimagasló kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenység, valamint az oktatás ösztönzéséhez, míg a júniusban induló második részprogram három éven át összesen 5,5 milliárd forinttal segíti a közép-magyarországi régión kívüli, hat magyarországi térség oktatási-kutatási tevékenységének felzárkózását.

"Európa vezető nemzete akarunk lenni a tudományban" - jelentette ki a közigazgatási és igazságügyi miniszter, hangsúlyozva, hogy egy ország gazdasági ereje szempontjából kulcsfontosságú az ott élők tudása. A Nemzeti Kiválóság Program a piac előtt is megnyitja a kutatási eredmények hasznosításának lehetőségét, és biztosítja, hogy a magyar tudósok külföldön, a külföldiek pedig Magyarországon ismertessék kutatási eredményeiket - mondta Navracsics Tibor.

Hidas János, a Wekerle Sándor Alapkezelő a rendezvényen a projektet az egyik legfontosabb eszköznek nevezte azon cél eléréséhez, hogy az ország integrálódjon az európai tudományos életbe, egyben hozzájárul a magyar kiválóságok hazatéréséhez vagy itthon tartásához. Hangsúlyozta: a kimagasló tehetségű műszaki, természettudományos, matematikai és az élettudományok területén eredményeket felmutató kutatóknak és oktatóknak nyújt lehetőséget a program.

Az események átvették megbízóleveleiket a program szakértői hátterét biztosító Magyary Zoltán Kuratórium tagjai. A testület elnöke a társadalomtudományok képviselőjeként Vékás Lajos, tagja többek között Sunyovszky Szilvia, Romsics Ignác, Roska Tamás, Stépán Gábor és Lovas Rezső kutatók.

Az ösztöndíjrendszer része a Magyary Zoltán Ösztöndíj Program, amely mesterszakos és doktorandusz hallgatókat, valamint a felsőoktatási, akadémiai vagy non-profit területen dolgozó oktatókat segít, valamint a Collegium Talentum Ösztöndíj Program, amely a határon túli, magyar anyanyelvű hallgatóknak nyújt támogatást.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.