Vélemény

Kádár 100

Száz éve született Kádár János: ez alkalommal boldog-boldogtalan elmondja, mennyire szomorú, hogy Magyarországot még mindig Kádár János tartja markában is, a hatalommal való megalkuvás a viszonylagos jólétért cserébe, mások egészen addig merészkednek, hogy az Orbán-kormány tevékenységét a Kádár-rendszerhez hasonlítják. Megint mások pedig még radikálisabbat állítanak: azt, hogy az Orbán-kormánnyal zárult le a sötét múlt, aminek Kádár is része. Egy frászt.

2012.05.26 14:11sabater - ma.hu
nyomtatásKinyomtatom
beszélj rólaFórumozok róla
+Nagyobb betűméret-Kisebb betűméretbetűméret

Kádár János diktátor volt. Ezt komolyan hívei sem tagadhatják le: az 1956 utáni megtorlás és kivégzések, a szovjet hatalom kiszolgálása, a választások elmaradása, a besúgóhálózat működése mind ezt támasztják alá, olyan szilárdsággal, mint egy megtermett betontömb. A diktatúrákat nem azért nem szereti az ember, mert a demokráciában minden problémánk egyszerre eltűnik, hanem azért, mert utóbbiban nem visznek el fekete autóban embereket azért, mert elsütöttek egy viccet vagy megbízhatatlannak tartották politikailag, ez ilyen egyszerű. A demokrácia nem tartalom: a demokrácia technika – ez az, amit a legtöbben nem értünk a Kádár-rendszer kapcsán.

Azaz: a Kádár-rendszerből jogosan visszasírt szociális biztonság megteremthető demokráciában is. Sőt: a modern piacgazdaságban a tőke jobban díjazza, ha az ország élén demokratikusan megválasztott, többé-kevésbé kiszámítható kormány áll, mint azt, ha egy katonai junta, ezért a térségbe nagyobb eséllyel fog befektetéseket küldeni. Azaz kifejezett tévedés azt feltételezni, hogy demokratikus hatalomgyakorlás mellett nem lehet húsz forint a forró lángos, csak akkor, ha az országban tankok állnak, a gyerekek az iskolában oroszt tanulnak, és marhára nincsenek szabad választások.

Az, hogy Magyarországon semmiféle szociális biztonságot nem sikerült elérni, és a legújabb kutatások szerint már négymillióan élhetnek létminimum alatt, nem a demokrácia hiányából vezethető le. Rendkívül sok tényező játszik ebben össze, az egyik éppen a szocializmus időszaka alatt felhalmozott versenyhátrány, az ipar erőltetése, a nyersanyagfüggőség, ami kiszolgáltatottá tette az országot, a tervgazdaság hátrányai. De ami – pusztán gazdasági szinten – utána következett, azt sem fogjuk visszasírni az elkövetkező húsz évben. Még a szocializmus korszakánál is lassabb gazdasági növekedés, válságról-válságra bukdácsolás és az egymást követő kormányok koncepciótlan gazdasági szerencsétlenkedése, 2012-re pedig az egekig jutó korrupció jellemzi ezt az időszakot.

Ha négymillióan élnek létminimum alatt, további milliók pedig napról-napra vagy devizahitelt nyögve, meglehetősen érthetővé válik a Kádár-rendszer biztonsága iránti nosztalgia. Ugyanakkor óriási tévedés azt hinni, hogy ennek a biztonságnak feltétele mondjuk a szabad parlamenti választások, a szabad sajtó korlátozása, az Alkotmánybíróság jogköreinek lebontása és hasonló, az átlagember szempontjából komoly jelentőséggel nem bíró, de a magyar politikai rendszert meghatározó lépéseknek. Nincsen ilyen összefüggés, ha lenne, akkor is fordított. Semmi nem akadályozza meg a magyar kormányokat, hogy kiterjedtebb szociálpolitikát folytassanak, törődjenek a bajba jutottakkal, hogy ne hagyják a lakosságot úgy eladósodni, hogy ebben millió család élete menjen tönkre.

Illetve két dolog mégis. Az egyik a pénz hiánya, amelyet igenis milliárdonként kell(ene) összekapargatni. Többkulcsos adóval, az állami vállalatok pazarlásának megszüntetésével, a korrupció kíméletlen felszámolásával, az IT- és FB-tagságok intézményének bezárásával, és még ki tudja, hány száz vagy ezer olyan kisebb és nagyobb lépéssel, amelyet minden kormány fél megtenni. A másik pedig a szándék hiánya, amely az Orbán-kormány esetén nagyobb erővel ütközik ki, mint korábban bárkinél. A Fidesz nemcsak árokban hagyja a szegényebbeket, de kifejezetten bele is löki őket: elveszi az országot tőlük, hogy odaadja a kiváltságosoknak. Orbánt Kádárhoz hasonlítani tehát nemcsak azért nem szerencsés, mert Orbán mégiscsak egy demokratikus megválasztott miniszterelnöke az országnak, aki semmiféle gyilkos megtorlásban nem vett részt, hanem ezért sem.

A Kádár-rendszer megítélése tehát vegyes. Könnyebben lehetett halni, és könnyebben lehetett élni is benne. Leszámolni a kádári örökséggel nem úgy tudunk, ha ráragasztjuk a „gyilkos diktatúra” amúgy megérdemelt, vagy a „szociális biztonság” szinten megérdemelt címkéjét, hanem úgy, ha a kettőt párhuzamosan tartjuk rajta. Persze, így nehezebb, de a jövőben sem lesz sok olyan politikai vezetőnk vagy történelmi személyiségünk, akit egy szóval tökéletesen le lehetne írni, tehát ideje, ha kicsit késve is, elkezdeni a gyakorlást.

Kapcsolódó írások:

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.