Gyurcsányék örülnek

A DK kezdeményezett uniós vizsgálatot a Közgépnél

A Demokratikus Koalíció (DK) örül annak, hogy az Európai Unió csalás elleni hivatala (OLAF), a hvg.hu értesülései szerint, helyszíni ellenőrzést végzett a Simicska Lajos tulajdonában álló Közgép Zrt. székházában.

2012.05.14 13:34MTI

Molnár Csaba alelnök hétfőn sajtótájékoztatón arra hívta fel a figyelmet, hogy a szervezethez a DK fordult még április végén, vizsgálatot kérve az építőipari vállalat által elnyert közbeszerzések ügyében.
   
Az MTI kérdésére, kaptak-e értesítést az OLAF-tól, hogy ennek nyomán ellenőrzés indult, Molnár Csaba nemmel válaszolt, de hangsúlyozta, hogy a szervezet eljárásrendje ezt nem teszi szükségessé.
   
A hvg.hu hétfőn azt írta: információjuk szerint az unió csalás elleni hivatalának munkatársai múlt kedden szálltak ki a Közgéphez. Megkeresésükre a cég nem cáfolta az értesülést, de nem kívántak nyilatkozni, így arra sem válaszoltak, igaz-e, hogy az OLAF iratokat foglalt le, számítógépeket zárolt a Közgépnél.
   
A DK április végén sajtótájékoztatón ismertette Gyurcsány Ferenc pártelnök levelét, amelyet Giovanni Kesslernek, az EU csalás elleni hivatalát vezető főigazgatónak írt. Ebben az állt, hogy a Fidesz-kormány első másfél évében a Simicska Lajos korábbi APEH-elnök tulajdonában álló Közgép 670 millió euró értékben nyert el közbeszerzési megbízásokat. Arra is kitért, hogy a vállalat felügyelőbizottságának korábbi elnökét, Petykó Zoltánt a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség vezetőjévé nevezték ki, Schváb Zoltán igazgató a közlekedésért felelős helyettes államtitkár lett, a Magyar Fejlesztési Bank pedig 11 millió eurós kedvezményes hitellel támogatta a vállalkozást.
   
A volt kormányfő egy konkrét közbeszerzési ügyre, a Szajol és Püspökladány közötti vasútvonal építésére is felhívta az uniós hivatalvezető figyelmét, mondván, hogy a projekt 535 millió eurós költségvetését 85 százalékban az EU finanszírozza.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.