Az elmúlt hetek tragédiái miatt

A Jobbik visszaállítaná a halálbüntetést

A Jobbik ismét kezdeményezni fogja a halálbüntetés visszaállítását az elmúlt hetekben történt emberölések miatt - jelentette be Apáti István és Kepli Lajos országgyűlési képviselő kedden sajtótájékoztatón.

2012.04.24 13:28MTI

Az ellenzéki politikusok szerint az elmúlt időszakban történt kulcsi, soproni, balatonakarattyai, győri és vámosbérci esetek megrázták a közvéleményét és azt bizonyítják, hogy a jelenlegi büntetéseknek nincs elég visszatartó hatásuk.

A Jobbik már az új alaptörvény tavalyi vitájában is kezdeményezte a halálbüntetés visszaállítása lehetőségének a megteremtését, most pedig az új büntető törvénykönyv (Btk.) vitájában kezdeményezik a halálbüntetés bevezetését. Apáti István ugyanakkor hangsúlyozta, hogy csak az emberölés súlyosabban minősülő eseteiben tennék lehetővé a halálbüntetést és nem kizárólagos büntetésként alkalmaztatnák, hanem mérlegelési körbe utalnák.

A Jobbik egy másik ponton is módosítaná a Btk.-t a soproni kettős gyilkosság miatt, ahol egy lövészklub vezetőjét és annak ismerősét ölte meg három 20 éven aluli fiatal. Apáti István elmondta: a jelenlegi szabályozás szerint a 18 és 20 év közötti elkövetők nem kaphatnak életfogytig tartó büntetést, a Jobbik pedig szeretné elérni ennek megváltoztatását.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.