Schmitt ügye nemzetközi szinten is kínos lesz

Schmitt Pál az iskolapadban

Schmitt Pál sportember. Leperegnek róla a gyomrosok és jobb horgok (melyek jó részét saját magától kapta), és mikor már a K.O.-t hirdetnék ellene, bejelenti: kész folytatni. Sőt! Ismét ringbe száll korábbi bajnoki címének megszerzéséért. Agyrém.

2012.04.02 09:59ferrer- ma.hu

Kis magyar abszurd. Az előző ciklusban a miniszterelnök, ezúttal pedig a köztársasági elnök lemondását követeli a közvélemény. Mindét esetben jogosan. Azonban a konok urak kitartóak. Schmitt Pál a köztelevízióban nem kevesebbet állított: „van bennem kitartás, és 70 évesen bebizonyítom, hogy képes vagyok a mai kritériumoknak megfelelő PhD-dolgozatot írni.”

Akkor a tisztánlátás végett, elnök úr, a doktori képzés harminchat hónapos képzési időből áll. Köztársasági elnökként vajon erre hogy lesz ideje? Külföldi hivatalos utak lemondva – indoklás: Schmitt Pál elnök úr iskolai teendőire hivatkozva sajnos nem tud részt venni az Amerikai Egyesült Államok elnökének vacsoráján -, helyette majd az iskolapadban fog görnyedni. Szép kilátások.

Ráadásul 36 hónap rengeteg idő. Közel három évet eltölteni tüntetők és háta mögött mosolygó emberek között nem kevés. És alapvetően nem is méltó egy köztársasági elnökhöz. Az megsüvegelendő, ha nem bújik el a csalás kiderülése után, és sportemberként meg kívánja mutatni, hogy van benne tartás. Azonban mindezt lemondása után kellene megtennie. Addig ugyanis kínos a helyzet, mégpedig az ország számára. Sokan hittek abban, lemondását fogja bejelenteni a köztelevízióban. Ehelyett maradt.
Jogos felháborodást kiváltva. Természetesen a külföldi sajtó is pellengére állította Schmittet, gyenge, hiú és csaló elnökként aposztrofálva. A Chicago Tribune szerint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság vizsgálja Schmitt ügyét. A szervezetnek Schmitt 1983 óta a tagja, és azóta volt is rá példa, hogy valakinek azért kellett mennie, mert kiderült róla, hogy csalt.

Az elmúlt napok eseményei egyértelműen mutatják, világszerte foglalkoznak az üggyel. Néhány éve Gyurcsány miatt szégyenkezhettünk, ezúttal Schmitt Pál ügye bitorol másodperceket a nemzetközi médiában. Kár érte! Maradása nem kitartásáról, inkább konokságáról tesz tanúbizonyságot. Van az a helyzet, amiből nem lehet semmilyen úton jól kijönni. Ez a helyzet, bizony az. Minden egyes nap, amit hivatalában tölt, Magyarországnak árt. És annak a kormánynak, amely támogatja. Vajon megéri?

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.