Felelőtlenül riogat a DK
Nem vet be erőszakot a TEK a Sándor-palotánál
A Demokratikus Koalíció és a népszava.hu állításait visszautasítva a szervezet közölte: a Terrorelhárítási Központ (TEK) sosem fog fellépni törvénytisztelő polgárokkal szemben, amúgy pedig nem feladata közterületi rendezvények biztosítása.
2012.03.31 10:50MTIA TEK közleményében érthetetlennek, felelőtlennek nevezte az ellenzéki párt "hamis vádaskodását". A szervezet szerint a DK azzal próbálja riogatni a közvéleményt, hogy a szervezet erőszak alkalmazását tervezné a Sándor-palota előtt tüntető békés polgárokkal szemben.
A TEK ezzel arra utalt, hogy a DK előző nap arra szólította fel "Orbán Viktor magánhadseregét, hogy ne alkalmazzanak erőszakot a Schmitt Pál esetleges hivatalban maradása esetén tüntetőkkel szemben".
A TEK feladata, hogy védelmet és biztonságot nyújtson minden magyar ember számára. Ezt a feladatát mindenfajta terrorfenyegetés esetén ellátta a múltban, és ellátja a jövőben is - szögezték le a közleményben.
Közölték: "a valóságtól és a józan észtől is elrugaszkodottnak" tartják, ezért ismételten és nyomatékosan cáfolják a népszava.hu internetes portál állítását, amely szerint "a TEK szakemberei irányítják a köztársasági elnök lépéseit", "hermetikus elzárását a TEK főigazgatója rendelte el".
Mint írták, a TEK főigazgatója a szervezet egészének irányításáért felel, a köztársasági elnök védelmének részleteiről a Személyvédelmi Igazgatóság állománya gondoskodik. Hozzátették: a védelem jellegének meghatározása szakmai kérdés, ami nem terjed ki az elnök programjának megtervezésére vagy befolyásolására.
A TEK közölte azt is: felkérik a népszava.hu-t, hogy tartózkodjon valótlan állítások közlésétől, mert az jogi következményeket vonhat maga után.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:59 Moszkva kiutasítja a brit katonai attasét
- 9:21 Vádat emeltek egy nő ellen, aki megkéselte élettársát Somogyban
- 8:16 BRFK: tíz órán belül elfogták a kötözős rablót
- 7:07 Hollandiában több mint 314 bozóttüzet oltottak tavaly, a legtöbbet júniusban
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06