További ügyekben tájékoztatást kér Brüsszel

Döntött az Európai Bizottság: két eljárás biztosan folytatódik

Két témában - az adatvédelmi hatóság függetlensége és a bírói tevékenység felső korhatára tekintetében - az Európai Bizottság folytatja Magyarország ellen a gyorsított kötelezettségszegési eljárást, a központi bank függetlenségét illetően pedig további tájékoztatást kér a magyar kormánytól.

2012.03.07 13:38MTI

Az unió központi javaslattevő-végrehajtó intézményének szerdai sajtótájékoztatóján bejelentették: az első két témában áttérnek a kötelezettségszegési eljárás következő szakaszára, amelynek során úgynevezett indoklással alátámasztott véleményt juttatnak el Budapestre.
   
A harmadik kötelezettségszegési ügyben, a jegybanki függetlenség kérdésében ezt a következő eljárási szakaszt még nem léptetik életbe, hanem további tájékoztatást kérnek.
   
Ugyanígy járnak el - szintén további információkat kérnek - az igazságszolgáltatás függetlensége ügyében, amely témában az előző alkalommal sem indították meg a kötelezettségszegési eljárást, csupán tisztázó információkra vonatkozó igényüket jelentették be.
   
Az EB új állásfoglalását még szerdán eljuttatja a magyar kormánynak, amelytől mind a négy ügyben választ vár.
   
Az Európai Bizottság január 17-én indította meg Magyarország ellen az eljárásokat. Egy hónapot adott a válaszadásra, most pedig a határidőre beérkezett magyar válaszokra reagált. Az uniós eljárásrend értelmében ha a brüsszeli bizottságot nem elégíti ki az indoklással alátámasztott véleményére adott tagállami válasz sem, akkor az ügy a luxembourgi székhelyű Európai Bíróság elé vihető.
   
Most, a második szakaszban - az ügyek sürgető voltára hivatkozva - szintén egy hónapot adnak Magyarországnak a válaszadásra, szemben az ilyen eljárások esetében általában szokásos két hónappal.
   
Az Európai Bizottság adatai szerint a bírói tevékenység felső korhatárára vonatkozó szabályozás 274 bíró, illetve ügyész nyugdíjazását vonná magával.
   
A brüsszeli testület megállapította: az az ígéret, hogy meg fogják változtatni a központi bank függetlenségét befolyásoló magyar jogszabályt, választ ad "néhány kulcsfontosságú aggályra". Most arra van szükség, hogy testet öltsenek, tényleges új jogalkotásban igazolódjanak ezek a magyar kötelezettségvállalások. Emellett Magyarországnak további kötelezettségvállalásokat kell tennie, és további pontokat kell tisztáznia.
   

"A Bizottság e pótlólagos bizonyítékok és tájékoztatás függvényében fog dönteni a további lépésekről. Ugyanakkor a Bizottságnak még mindig vannak aggodalmai az igazságszolgáltatást érintő intézkedésekkel és az ország adatvédelmi felügyelőjének függetlenségével kapcsolatban" - olvasható a Brüsszelben írásos formában is közzétett tájékoztatásban.
   
Viviane Reding, az Európai Bizottság igazságügyi kérdésekben illetékes alelnöke úgy nyilatkozott: Magyarország választ adott néhány jogi aggályra, "de továbbra is súlyos kérdéseink vannak az EU-jog esetleges megsértését illetően". Reding e tekintetben a bírói tevékenység felső korhatárára és az adatvédelmi hatóságra vonatkozó szabályozást emelte ki.
   
"Most, hogy a Bizottság átlépett a kötelezettségszegési eljárás második szakaszába, lényeges, hogy a magyar hatóságok gyorsan választ adjanak a Bizottság jogi aggályaira. Valódi változtatásokat szeretnék látni a szóban forgó jogszabályokat illetően" - fogalmazott Reding.
   
Olli Rehn, a gazdasági és pénzügyi kérdésekben illetékes bizottsági alelnök üdvözölte, hogy Magyarország kész kijavítani a központi bankra vonatkozó jogi szabályozást.
   
"Mindazonáltal világos kötelezettségvállalásokra és bizonyítékra van szükségünk, például olyanra, ami törvénytervezetben tükröződik. A levelünkre érkező válasz alapján fogunk dönteni arról, hogy folytatjuk-e vagy sem a kötelezettségszegési eljárást" - mondta Rehn a jegybanki függetlenség témájában, amely bár szintén jogi kérdés, nem Reding, hanem az ő portfóliójába tartozik Brüsszelben.

KDNP: a fennálló vitás kérdésekben is Magyarországnak van igaza

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint a kis eredmény is eredmény, és meggyőződésük, hogy a fennálló vitás kérdésekben is Magyarországnak van igaza - reagált az Európai Unió központi javaslattevő-végrehajtó szervének szerdai sajtótájékoztatóján elhangzott bejelentésre a KDNP .

A sajtótájékoztatón  bejelentették: két témában - az adatvédelmi hatóság függetlensége és a bírói tevékenység felső korhatára tekintetében - az Európai Bizottság folytatja Magyarország ellen a gyorsított kötelezettségszegési eljárást, a központi bank függetlenségét illetően pedig további tájékoztatást kér a magyar kormánytól. Az első két témában áttérnek a kötelezettségszegési eljárás következő szakaszára, amelynek során úgynevezett indoklással alátámasztott véleményt juttatnak el Budapestre.
   
A harmadik kötelezettségszegési ügyben, a jegybanki függetlenség kérdésében ezt a következő eljárási szakaszt még nem léptetik életbe, hanem további tájékoztatást kérnek.
   
Harrach Péter, a kisebbik kormánypárt frakcióvezetője szerdán az Európai Bizottság döntése után  úgy fogalmazott: a kis eredmény is eredmény, ugyanakkor meggyőződésük, hogy a fennálló vitás kérdésekben is Magyarországnak van igaza. A konkrét ügyekben az eljárás következő szakaszában akár a bíróság előtt is bizonyítanunk kell ezt - hangsúlyozta.
   
Hozzátette: egy másik, és ennél fontosabb tény, hogy a bizottság szakmai kritikája mögött politikai szempontok vannak, és a KDNP véleménye szerint a döntéshozók többsége által képviselt politikai irány nem erősíti, hanem gyengíti Európát, és tovább mélyíti a földrész kulturális válságát.

A kormány örömmel fogadta, hogy az EB döntő részben elfogadta a válaszait

A kormány örömmel értesült arról, hogy az Európai Bizottság (EB) az általa kezdeményezett ügyek 90 százalékában elfogadta a magyar válaszokat, így ezeket az ügyeket le lehet zárni - közölte a miniszterelnök szóvivője és a kormányszóvivő.

Az ehhez szükséges törvénymódosító javaslatokat a kormány szerdán jóváhagyta, és még a nap folyamán megküldi egyeztetésre az Európai Központi Banknak - tudatta közös közleményben Szijjártó Péter és Giró-Szász András.
   
Hozzátették, hogy a nyitva maradt kérdésekről a kabinet készen áll a további konzultációra az Európai Bizottsággal.
   
Brüsszelben szerdán jelentették be, hogy két témában - az adatvédelmi hatóság függetlensége és a bírói tevékenység felső korhatára tekintetében - az Európai Bizottság folytatja Magyarország ellen a gyorsított kötelezettségszegési eljárást, a központi bank függetlenségét illetően pedig további tájékoztatást kér a magyar kormánytól.
   
Az unió központi javaslattevő-végrehajtó intézményének sajtótájékoztatóján közölték: az első két témában áttérnek a kötelezettségszegési eljárás következő szakaszára, amelynek során úgynevezett indoklással alátámasztott véleményt juttatnak el Budapestre. A harmadik kötelezettségszegési ügyben, a jegybanki függetlenség kérdésében ezt a következő eljárási szakaszt még nem léptetik életbe, hanem további tájékoztatást kérnek.
   
Ugyanígy járnak el - szintén további információkat kérnek - az igazságszolgáltatás függetlensége ügyében, amely témában az előző alkalommal sem indították meg a kötelezettségszegési eljárást, csupán tisztázó információkra vonatkozó igényüket jelentették be.
   
Az Európai Bizottság január 17-én indította meg Magyarország ellen az eljárásokat. Egy hónapot adott a válaszadásra, most pedig a határidőre beérkezett magyar válaszokra reagált. Az uniós eljárásrend értelmében ha a brüsszeli bizottságot nem elégíti ki az indoklással alátámasztott véleményére adott tagállami válasz sem, akkor az ügy a luxembourgi székhelyű Európai Bíróság elé vihető.
   
Most, a második szakaszban - az ügyek sürgető voltára hivatkozva - szintén egy hónapot adnak Magyarországnak a válaszadásra, szemben az ilyen eljárások esetében általában szokásos két hónappal.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.