Drasztikusan csökken a közismereti órák száma

Pokorni szerint aggályos a szakképzés idejének lerövidítése

Pokorni Zoltán szerint aggályos, hogy a szakképzés idejét négyről három évre rövidíti le a Nemzeti alaptanterv (NAT), ráadásul drasztikusan csökken a közismereti órák száma.

2012.02.21 17:37MTI

A parlament oktatási bizottságának elnöke, a Fidesz alelnöke kedden Balassagyarmaton a Nógrád Megyei Pedagógiai Konferencián a NAT-ról szólva a kérdések között említette, hogy az állami iskolafenntartás több pénzzel jár-e, vagy csak az eddigi pénz mozog az önkormányzatok és az állam között.
   
A politikus a rendezvény elején hangsúlyozta, hogy az elmúlt másfél év vitáit nem szeretné folytatni.
   
Az új alaptanterv egyik komoly problémájának nevezte a szakképzést, mivel az eddig négyéves szakmunkásképzést hároméves váltja fel jövő szeptembertől.
   
Mint mondta, azt támogatja, hogy a tanműhelyből minél gyorsabban kerüljenek a gyerekek a ténylegesen működő cégekhez gyakorlatra, de aggályosnak tartja a képzés lerövidülését és azt, hogy azon belül is radiálisan csökken a közismereti órák száma. Számításai szerint ezekből legfeljebb heti négy-öt lesz, beleértve a testnevelést is.
   
Pokorni Zoltán hangsúlyozta: tart tőle, hogy nagyon szűk, betanítás jellegű lesz így a szakképzés, egy adott munkahelyre tanítják be a gyerekeket, akik más állás vállalására nem is lesznek képesek.
   
Kitért rá, igaz, hogy Németországban is hároméves a szakmunkásképzés, de - tette hozzá - ott kilencéves az általános iskola, és egy évben nem 611 közismereti óra van, hanem 900.
   
Kiemelten szólt a bizottság elnöke az állami kézbe kerülő iskolafenntartásról is. Elmondta, hogy szerinte a döntés "túlzó", de mellette szóló érvként ismertette, hogy nemzetközi mérések szerint a magyar oktatási rendszer nem képes ellensúlyozni a gyerekek otthoni szociális, kulturális hátrányait. Ennek egyik oka szerinte a fenntartásban kereshető, Pokorni Zoltán úgy fogalmazott: "van olyan méret, ami alatt" egy önkormányzat nem tudja kezelni a felmerülő problémákat, mert pénze, szakértelme, mozgástere sincs.
   
Az állam 2013 januárjáig veszi át az önkormányzati általános és középiskolákat,  - mondta az elnök, közölve: az állami normatív támogatás összege most 440 milliárd forint, az önkormányzatok ehhez 500 milliárdot tesznek hozzá.
   
Ha az állam magához húzta a feladatokat, magához fogja húzni a forrásokat is - mondta Pokorni Zoltán. Vagyis, mint kifejtette, az önkormányzati adók (gépjárműadó, iparűzési adó) egy része az államhoz kerül.

Szerinte "messziről nézve ez méltányos dolog", mert az állam a nagyoktól elveszi és a kicsiknek adja, "a baj csak az, hogy ahonnan kihúzza ezt a pénzt, ott aránylag gyorsan megjelenik a minőségromlás (...), ahova pedig odateszi, ott lassan épül fel a minőség, évek alatt".
   
A politikus hangsúlyozta: ezért az a cél, az a feladat, hogy ne egyszerűen a meglevő pénz osszák újra, hanem több pénz kerüljön a rendszerbe.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.