Négy magyar hajó a szerb-horvát szakaszon
A Széchenyi is a jeget töri a Dunán
Kihajózott Magyarországról vasárnap Mohácsnál a Jégtörő VII. és a Széchenyi jégtörő is, követve a Jégtörő VI.-ot és és a Jégtörő XI.-et, amelyek szombaton indultak útnak.
2012.02.12 12:12MTIMagyarország korábbi vállalásának megfelelően négy jégtörő hajót irányított a déli határ alatti szerb-horvát közös Duna szakaszra, azzal a feladattal, hogy megelőzzék a káros jégtorlaszok, jégdugók kialakulását.
A hajók a jégtörést a Magyarországon elrendelt III. fokú készültség keretében, magyar irányítás alatt végzik.
A közlemény arra is kitér, hogy a déli országrész és Vukovár közötti mintegy 100 kilométeres szakaszon több olyan jégdugó kialakulására alkalmas hely van, amelyek elzáródása esetén kialakuló árvíz elsődlegesen magyar, de szerb (bal parti) és horvát (jobb parti) területeket is fenyeget. Magyarország érdekelt abban, hogy ezen a kritikus szakaszon szükség esetén jeget törjön, különösen azért, mert két déli szomszédja nem rendelkezik ilyen technikával - hangsúlyozza közleményében a főigazgatóság.
Emlékeztet arra is, hogy az Eszéken 2011. december 21-22. között megtartott háromoldalú jégvédekezési tárgyaláson a magyar fél vállalta, hogy amennyiben az indokolt, jégtörő hajókat küld a Magyarország déli határa alatti szerb-horvát közös Duna szakaszra. A költségeket a három fél közösen viseli, az előre megállapodott elvek és egységárak szerint.
Hozzáteszik, hogy a négy jégtörő levezénylése után a védekező szervezeteknek a magyarországi Duna szakasz jég elleni védelméről is gondoskodniuk kellett, ezért az Országos Műszaki Irányító Törzs a Jégtörő V. hajót Paks térségébe irányította, hogy a már ott állomásozó, magántulajdonban lévő Jégtörő II. hajóval párban készüljenek a jégtörési feladatokra.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:29 KSH: a benzin 12, a dízel 1 forinttal olcsóbb a szomszédos országok átlagánál
- 22:28 MÁSZ: a benzin ára 10, a gázolajé 4 forinttal csökkent a héten
- 21:22 Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
- 17:17 Itt az új COVID variáns, a FLiRT KP.2
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06