Rostoványi Zsolt vette át a láncot

Új rektor a Budapesti Corvinus Egyetem élén

A Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) pozíciójának további erősítését emelte ki célként az intézmény új vezetője, Rostoványi Zsolt, amikor elődjétől, Mészáros Tamástól ünnepélyes keretek között átvette a rektori láncot csütörtökön, Budapesten.

2012.01.19 18:05MTI

A korábbi rektor azt mondta, hogy emelt fővel és nyugodt lelkiismerettel távozik az egyetem éléről.
   
Rostoványi Zsolt, aki január 1-jétől 2016. június 30-ig tölti be a rektori posztot, azt mondta: fontos és meghatározó, hogy a BCE szilárd és jó pozícióban lévő egyetem, ahol a tudást kiemelkedően fontosnak tartják.
   
Az új egyetemvezető mottóját a tudás, a tisztelet és a tolerancia hármasában határozta meg, és kiemelte a tudás és a más vélemények, gondolkodásmód tiszteletét. Különösen fontosnak nevezte a különböző kultúrák, civilizációk közötti kapcsolatot, mint fogalmazott, a kelet és a nyugat találkozását.
   
Rostoványi Zsolt az első alkalommal megrendezett rektorilánc-átadó ünnepségen hangsúlyozta: a maga részéről mindent megtesz azért, hogy a BCE megtartsa jó hírnevét, pozícióit és tovább erősödjön.
   
Mészáros Tamás, aki nyolc évig állt az intézmény élén, az első rektori periódusából az integrációt, a bolognai folyamat bevezetését és a PPP-fejlesztéseket emelte ki, és úgy fogalmazott, hogy ezek "nem sikerültek rosszul". A második rektori időszaka eredményei között említette a kiváló egyetemi cím, a Minőségi díj, a Superbrands díj elnyerését, kudarcnak nevezte ugyanakkor, hogy az intézmény nem lett kutatóegyetem.
   
Utódjának tanácsul azt mondta, a rektori lánc 2004. szeptember 1-je óta a BCE egységét reprezentálja, és azt kérte, az új rektor vigyázzon, őrködjön az intézmény egységén, mert annak ez az erőssége. Hozzátette: a lánc viselőjének kötelessége az egyetem versenyképességének növelése.
   
A jelenlegi Budapesti Corvinus Egyetem jogelődje a rendszerváltozás óta többször is nevet váltott. Az addigi Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem 1990-ben vette fel a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem nevet. A felsőoktatási intézmények integrációja következtében, az Államigazgatási Főiskola csatlakozásával 2000-ben az intézmény neve Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem lett. 2003-ban csatlakozott az egyetemhez a gödöllői Szent István Egyetemből kivált kertészettudományi, élelmiszertudományi és tájépítészeti kar. A kibővült egyetem új neve 2004. szeptember 1-jétől Budapesti Corvinus Egyetem, amely jelenleg hat karral működik.
         
Az egyetem rektorai a rendszerváltozás óta: Chikán Attila (1985-1991), Andorka Rudolf (1991-1997), Palánkai Tibor (1997-2000), Chikán Attila (2000-2003), Mészáros Tamás (2003-2011), Rostoványi Zsolt (2012-).

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.