Csak a biztosokból áll
Kedden kiderül, beszól-e az Európai Bizottság
Csak a biztosokból álló testület kedd délutáni ülésén dönt az Európai Bizottság hivatalosan arról, indít-e uniós jogsértési eljárást Magyarország ellen.
2012.01.16 20:52MTIEzt az uniós végrehajtó testület egyik szóvivője hangsúlyozta hétfő este nyilatkozva, azokra a külföldi hírügynökségi értesülésekre reagálva, amelyek szerint a bizottság három eljárást hagy jóvá keddi strasbourgi ülésén.
Olivier Bailly félrevezetőnek minősítette azokat a megfogalmazásokat, amelyek szerint erről a végleges döntés már meg is született volna. A biztosok testülete csak kedd délután ül össze Strasbourgban, hétfőn csupán alacsonyabb szintű, előkészítő megbeszélésekre került sor Brüsszelben - jelezte.
A szóvivő ugyanakkor elismerte: valószínű, hogy szabálysértési eljárásokról születik majd döntés.
José Manuel Durao Barroso elnök szóvivője, Pia Ahrenkilde Hansen már előzőleg, a bizottság szokásos napi sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy az ülés napirendjén lesz azon magyar jogszabályok ügye, amelyek összhangját az európai uniós joggal az EU-szerv aggályosnak találja.
Ahrenkilde Hansen arra is emlékeztetett, hogy három kérdésben tekintik át a helyzetet: a jegybank függetlenségének ügyében, az igazságszolgáltatás függetlenségét érintő egyik új szabályozásnál, valamint az adatvédelmi hatóság függetlenségének kérdésében.
A hétfői hírügynökségi értesülések szerint a bizottság mindhárom ügyben kész jogi eljárást indítani Magyarország ellen, "miután az nem állt elő módosító indítványokkal".
Az eljárás keretében - ezen információk szerint - a vitatott szabályozás rövid határidőn belül történő módosítására szólítják majd a kormányt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06