Az egyházügyi törvényjavaslatot püföli az MSZP

Másodszor is ugyanabba a folyóba gázolt a Fidesz?

Az MSZP csodaként értékeli az új egyházügyi törvényjavaslat átiratának pénteki elfogadását, mivel azzal szerintük a Fidesznek sikerült kétszer ugyanabba a folyóba lépnie.

2011.12.30 18:05MTI

Nyakó István, a szocialista párt országgyűlési képviselője pénteken úgy fogalmazott, a kormánytöbbség az év utolsó ülésnapján tartalmilag változatlan formában fogadta el az előterjesztést, amely szerintük a "lelkiismereti és vallásszabadság korlátozásáról, valamint a vallási közösségek jogfosztásáról" szól.
   
Az új jogszabályt a szocialistákhoz hasonlóan "Brüsszeltől, az Egyesült Államokig minden politikus és jóérzésű ember" elutasítja - fűzte hozzá.
   
Az ellenzéki politikus szerint december 30-a ugyanolyan egyháztörténeti gyásznapként vonul a történelembe, mint az eredeti új törvény elfogadásának napja. Nyakó István felidézte továbbá, hogy a törvényt fél évvel ezelőtt egy éjszaka alatt fogadták el, ezúttal pedig szintén csak a parlamenti patkóba érkezve ismerhették meg az előterjesztést, módosító javaslatok benyújtására pedig mindössze két óra állt rendelkezésükre.
   
Kiemelte ugyanakkor, hogy az új egyházügyi törvény alkalmatlansága miatt még biztosan ismét terítékre kerül a kérdés a Házban.

Ismét tizennégy egyházat ismert el a parlament

Ismét tizennégy egyházat ismert el a parlament, ugyanazokat a vallási közösségeket, mint a nyáron elfogadott, ám az Alkotmánybíróság (Ab) által közjogi érvénytelenség miatt megsemmisített egyházügyi törvényben.

Az új jogszabályt pénteken fogadta el az Országgyűlés 256 igen és 36 nem szavazattal.
   
Eszerint a parlament, csakúgy mint júliusban, a Magyar Katolikus Egyházat, a Magyarországi Református Egyházat, a Magyarországi Evangélikus Egyházat, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségét, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközséget (Statusquo Ante), a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközséget, a Budai Szerb Ortodox Egyházmegyét, a Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus - Magyarországi Ortodox Exarchátust, a Magyarországi Bolgár Ortodox Egyházat, a Magyarországi Román Ortodox Egyházmegyét, az Orosz Ortodox Egyház Magyar Egyházmegyéjét, a Magyar Unitárius Egyházat, a Magyarországi Baptista Egyházat és a Hit Gyülekezetét ismerte el. Az utóbbit a Jobbik törölte volna a felsorolásból, és erről név szerinti szavazást is kért, a parlament azonban elutasította az ellenzéki párt indítványát, amelyet 42 képviselő - köztük öt kormánypárti politikus is - támogatott.
   
Azok a vallási közösségek - több mint hetven -, amelyek az elmúlt hónapokban kezdeményezték a szakminiszternél jogállásuk fenntartását, január 1-jével nem veszítik el egyházi státuszukat, arról február végéig dönt a parlament. A többi, jelenleg egyházként működő, de újbóli nyilvántartásba vételét nem kezdeményező vallási közösség egyesületként működik az év elejétől. Ugyanakkor e szervezeteknek regisztrációs kötelezettséget ír elő a törvény, amely alapján 2012. február végéig kezdeményezniük kell az egyesületként történő nyilvántartásba vételüket. Ha ezt elmulasztják, 2012. március 1-jén jogutód nélkül megszűnnek.
   
Változnak annak szabályai, hogy miként válhat egy vallási tevékenységet végző egyesület egyházzá. Ezt az érintett egyesület legalább ezer ember aláírásával kezdeményezheti, majd a kérelemről az Országgyűlés vallásügyekkel foglalkozó bizottsága törvényjavaslatot terjeszt a Ház elé. A júliusban elfogadott, de a megsemmisítése miatt hatályba sem lépő egyházügyi törvény alapján a nyilvántartásba vételre irányuló kérelmet a közigazgatási és igazságügyi miniszterhez kellett volna benyújtani.

Az egyesületek egyházzá nyilvánításának feltételei között az szerepel, hogy alapcélként vallási tevékenységet végezzenek, tanításuk lényegét tartalmazó hitvallásuk és rítusuk legyen, tevékenységük ne legyen ellentétes az alaptörvénnyel, ne ütközzön jogszabályba, illetve ne sértse az egészséghez való jogot és az emberi méltóságot, valamint hogy az egyesülettel szemben működése során nemzetbiztonsági kockázat ne vetődjön fel. További feltétel, hogy a szervezet legalább száz éve működjön nemzetközi szinten, vagy legalább húsz éve szervezett formában, egyesületként Magyarországon.
   
A vallásügyi bizottság a szervezet tevékenységével, tanításával és múltjával kapcsolatos feltételek fennállásáról a Magyar Tudományos Akadémia elnökének állásfoglalását kéri. Ha a parlament valamely egyesület egyházként elismerését nem támogatja, az erről szóló döntést országgyűlési határozat formájában kell közzétenni. Az ettől számított egy éven belül az egyesület egyházként való elismerésére irányuló ismételt népi kezdeményezés nem indítható.
   
A törvény kimondja, hogy az egyház jogutód nélkül szűnik meg, ha a legfőbb szerve az egyház feloszlásáról határoz, ha tevékenységével felhagy és vagyonáról nem rendelkezik, vagy ha tevékenysége – az Alkotmánybíróság elvi véleménye alapján – az alaptörvénybe ütközik. Az egyház jogutódlással szűnik meg más egyházzal való egyesülése és különválás esetén. A kormány e megszűnési okok valamelyikének fennállása esetén kezdeményezi az Országgyűlésnél az egyház törlését a törvényből.
   
Azoknak az egyházaknak, amelyek január 1-jétől egyesületnek minősülnek, az állam 2012. augusztus 31-ig költségvetési támogatást biztosít az általuk fenntartott közoktatási intézmények működtetéséhez, szociális intézmények esetében pedig az év végéig.
   
A parlament július 12-ére virradó éjszaka fogadta el az Ab decemberi döntése miatt nem hatályosuló egyházügyi törvényt. A javaslatot eredetileg KDNP-s politikusok jegyezték, ám a szavazás előtt néhány órával a Fidesz-frakció kezdeményezésére az alkotmányügyi bizottság alapvetően átírta. A parlament nyári rendkívüli ülésszakának utolsó napján emiatt többször is szünetelt a határozathozatal.
   
A jogszabállyal az Országgyűlés a már említett tizennégy egyházat ismerte el, amelyek közül a Hit Gyülekezete az egyetlen, amely a kereszténydemokrata képviselők jegyezte törvényjavaslatban nem szerepelt a bevett és elismert egyházak között. Ugyanakkor az alkotmányügyi bizottság módosító javaslatának elfogadásával a parlament a többi vallási közösséget nem nevesítette és kategorizálta. Rögzítették viszont, hogy az utóbbiak nyilvántartásba vételéről a Fővárosi Bíróság helyett az Országgyűlés dönthet, kétharmados többséggel. Ilyen döntés azonban nem született azóta.

Az Alkotmánybíróság december 19-én semmisítette meg a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló törvényt, közjogi érvénytelenség miatt. A testület megállapította, hogy a törvény megalkotása során az egységes javaslathoz képest a zárószavazás előtti módosító javaslat elfogadása lényeges változásokat eredményezett az egyházi jogállás megszerzésének szabályozásában, mivel - a többi között - az egyházi jogállás megszerzését (illetve a jelenleg egyháznak minősülő szervezetek többsége esetén annak megtartását) az országgyűlési képviselők kétharmadának támogató szavazatától tette függővé.
   
A most elfogadott egyházügyi törvényt december 21-én nyújtotta be a Fidesz a parlamentnek.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.