Romlandó szavak

Gyorsan lejáró szavatosság

Régen minden jobb volt - de legalábbis az biztosan, hogy a politikusok hazugságaira csak hónapos vagy éves késésekkel derül fény, de akkor már késő volt. A Fidesz-kormány ezt is tökélyre fejlesztette: Orbán, Matolcsy és a többiek mondatainak többsége mostanában egy-két nap alatt teljes bizonyossággal érvényét veszti, ami persze nem tesz igazán jót a kormánypolitika hitelességének.

_{2011.12.22 14:39sabater - ma.hu}

Kinyomtatom

Fórumozok róla

+Nagyobb betűméret-Kisebb betűméret

Hipersebességgel jár le mostanában a kormány üzeneteinek szavatossága. Az igazság ferdítése és az azt követő késleltetett lepleződés természetesen mindig a politika része volt – elég az igazi klasszikusra, Gyurcsány Ferenc őszödi beszédére gondolni – ugyanakkor Orbán Viktor és Gíró-Szász András tökélyre fejlesztették ezt a műfajt is. Korábban kellett néhány hónapot várni arra, hogy egy ígéretről vagy állításról kiderüljön: hazugság. Persze ebben a műfajban is Matolcsy György és az általa vezetett Nemzetgazdasági Minisztérium viszi a prímet.

„A Standard & Poor's szerdán bejelentett döntése Magyarország befektetési ajánlású államadós-osztályzatának megvonásáról nem Magyarországról, hanem az euró válságáról szól” – adták ugyanis hírül közvetlenül azután, hogy a legnagyobb hitelminősítő is bóvli kategóriába sorolta hazánkat. A hitelminősítők tevékenysége a 2008-as gazdasági válság óta okkal kritizálható, azonban annyit tudni kell róluk, hogy indokolni szokták egy-egy ország leminősítését. Magyarország esetében a szerdai indoklás nagyvonalakban úgy szólt, hogy a kiszámíthatatlan gazdaságpolitika, a független intézmények elfoglalása, a válságadók és az IMF-tárgyalások megszakadása vezetett a negatív döntéshez. Az eurózóna válsága pedig csak a kilátásainkat rontja. Az NGM közleménye tehát abban a pillanatban lepleződött le, hogy napvilágot látott.

Gíró-Szász András kormányszóvivőnek kicsit jobban megy ez a dolog, az ő esetében ugyanis legalább egy nap kellett, hogy fény derüljön a füllentésére. A kormányzóvivő egy, a hazai sajtóban napvilágot látott, Orbán Viktort elmarasztaló Barroso-levél kapcsán beszélt spekulációról, konkrétan hazugsággal vádolva Mong Attila újságírót. Neki pedig több sem kellett, személyes mikroblogjára folytatásos sorozatban feltöltötte az Európai Bizottság elnökének levelét. Gíró-Szász András kormányszóvivőként nyilván ismerte annak tartalmát, ezért is meglepő, hogy ilyen ügyetlenül igyekezett cáfolni az újságíró információit.

Persze a politikában sosem volt szokatlan a szándékos ferdítés intézménye. Amikor Gyurcsány Ferenc azt mondta, „nem fog fájni”, mindenki tudhatta, hogy fájni fog. És azzal is tökéletesen tisztában lehettünk, hogy Orbán Viktor pontosan ugyanannyira gondolja komolyan a 14. havi nyugdíjat, amennyire hatalomra jutását követően – egyébként helyesen – a szocialisták által visszavont 13. havit sem állította vissza. A hazugságokra példákat végtelenségig lehetne sorolni. A probléma ezzel csak az, hogy a választóknak és az újságíróknak megerősödik az immunrendszere a hazugságokkal kapcsolatban, amiért a politikusok azt hiszik: most már nem is számít, mit mondanak, hiszen egyrészt úgysincs semmi következménye, másrészt ha történetesen igazat mondanának, a sajtó és a választók azt sem hinnék el. Így aztán nem is törekszenek rá.

A fő gond az, hogy a pénzpiac szereplői nem úgy viselkednek, mint az átlag magyar választópolgár. Mi több, valószínűleg ők az egyetlenek, akik még komolyan tudják venni politikusainkat. Ha egy miniszterelnök, egy kormányszóvivő vagy akár egy nagyváros polgármestere (Kósa Lajosra gondolunk) mond egy orbitális hülyeséget, arra pillanatokon belül reagál a tőzsde és a forint árfolyama. Nos, ezért sem kellene hozzászoktatunk képviselőinket ahhoz, hogy sorozatosan és pillanatok alatt leleplezhető módon mást mondjanak, mint amit gondolnak vagy tenni szándékoznak.

Nem azzal kéne kezdenünk, hogy elzavarunk mindenkit, aki valaha hazudott. Akkor nem maradna képviselő Magyarországon, és bár egyesek szerint ez sem lenne baj, azért tudjuk, hogy egy ország nem lehet meg politikai döntéshozók nélkül. Akkor sem, ha néha jogosan érezzük ennek ellenkezőjét. A megoldás az, hogy azt kezdjük nézni, mikor mond igazat, általunk jónak vélt diagnózist egy képviselő. Nem azt, amikor megszegi, hanem amikor betartja ígéreteit, vagy legalábbis megpróbálkozik vele.

És ha találtunk egy ilyen szereplőt, akkor persze elzavarhatjuk a hazugokat is. Jobb- és baloldalról egyaránt.

Hozzáadom a könyvjelzőhözKüldd ide: DeliciousKüldd ide: DiggKüldd ide: FacebookKüldd ide: myspaceKüldd ide: twitter