Megijedtek Gálék?

"Kilövési engedély": "a legnagyobbal" akart beszélni Hunvald

Az erzsébetvárosi ingatlanbotrány első- és másodrendű vádlottja, Gál György szabad demokrata kerületi gazdasági bizottsági elnök és Hunvald György kerületi szocialista polgármester az ellenük folyó eljárás megindulása előtti hónapokban a rájuk vonatkozó "kilövési engedélyről" beszélgetett telefonon.

2011.12.13 15:21MTI

derült ki a Fővárosi Bíróságon folyó büntetőper bizonyítási eljárásának zárószakaszában a keddi tárgyaláson ismertetett lehallgatási anyagból. A tárgyaláson lejátszott telefonbeszélgetésben Gál ismételgeti, hogy "kilövési engedély van, de nagyon" (...) "a nagyfőnöktől", és Hunvald kérdésére megerősíti, hogy a "legnagyobbtól", "ezért beszélni kéne" vele.

A bíróság arra hívta fel az ügyészséget ezzel a bizonyítékkal kapcsolatban, hogy jelölje meg, mely konkrét vádbeli cselekménnyel kapcsolatos a büntetőeljárás befolyásolására törekvés jelen ügyben. A telefonlehallgatás kapcsán a tárgyalás szünetében egyes vádlottak azt hangsúlyozták újságíróknak, hogy az ilyen megfogalmazásoknak nem érdemes különösebb jelentőséget tulajdonítani, politikusok között mindennaposak az efféle beszédfordulatok, vagy éppen az a téma, hogy mikor indul ellenük eljárás, mikor tartóztatják le őket.

A tárgyaláson ismertetett telefonlehallgatások között volt, amelyikben Gáltól érdeklődött a szeretője az önkormányzattól kapott mobiltelefon költségeinek megtérítéséről, illetve a neki szánt önkormányzati lakásról.

A vádpontok között van az erzsébetvárosi önkormányzattal kötött fiktív tanácsadói szerződés és lakáskiutalás, amely után napokkal már meg is vehette az újdonsült bérlő az ingatlant töredékáron. E cselekmények haszonélvezője az 57 éves Gál György huszonéves barátnője volt.

A büntetőper elején Gál, aki javarészt tagadja bűnösségét, vallomásában arról beszélt, hogy a vádbeli - 2003 és 2008 közötti - időszakban a szocialista-szabad demokrata koalíció által vezetett erzsébetvárosi önkormányzatnál bevett gyakorlat volt mindaz, amit neki az ügyészség felró. Az elsőrendű vádlott akkor elmondta: szerinte nem jogsértő, hogy barátnője havi bruttó 300 ezer forintot kapott jó tanácsaiért a VII. kerületi önkormányzattól mint az erzsébetvárosi roma kisebbség problémáinak avatott ismerője, továbbá kiutaltak neki egy 60, majd egy csaknem 100 négyzetméteres bérlakást, és megkapta Gál egyik hivatali telefonját.

"Családja révén ismerte a roma kisebbség problémát. Rengeteg dologban felnyitotta a szemem" - mondta az elsőrendű vádlott a korábbi tárgyaláson Váradi Éváról, aki maga is a büntetőper vádlottja, és Gál elmondása szerint "ismerte a szocialista és a szabad demokrata frakció", mint ahogy sokan tudtak kettőjük kapcsolatáról is.

Bírói kérdésre akkor Gál elmondta: a megbízási szerződések megkötésekor nem támasztott olyan feltételt az önkormányzat, hogy legyen szakirányú végzettsége a tanácsadónak. Általában havi 280-300 ezer forintot kaptak, munkájukkal kapcsolatos teljesítésigazolásra nem volt szükség, viszont "sokat segítettek".


"Soha nem volt neuralgikus pont, kivel, miért kötnek szerződést a frakciók", volt, aki a feleségét alkalmazta - mondta korábban Gál, akit az önkormányzati bérlakások kiutalásával kapcsolatos vádpont kifejezetten megdöbbentett. Gál szerint ez a vádirat "hangulati eleme", hiszen az Erzsébetvárost irányító szocialista-szabad demokrata frakció eleve 60-40 százalékban osztozott ezeken az ingatlanokon, és e "két képviselőcsoport osztogatta a bérlakásokat". Gálnak két hivatali mobilja és három kártyája volt, közülük az egyiket szeretője, majd - a szerelmi viszony megromlása után - felesége használta, több százezres számlát hagyva az önkormányzatra.

A nőismerős közpénzből támogatása nem egyedül Gál bűnlasjtromán szerepel. Egy korábbi tárgyaláson Kardos Péter, a VII. kerületi önkormányzat jelen ügyben megvádolt szabad demokrata pénzügyi bizottsági elnöke beszélt arról, hogy élettársa szerény jövedelmét akarta kiegészíteni az önkormányzattal kötött több százezres fiktív, érdemi teljesítés nélküli szerződésekkel. Ezért előbb a gödöllői, majd a budapesti főiskolán kerestek lehetőségeket, végül egy nevelési tanácsadóban lett adminisztratív asszisztens havi 96 ezerért az SZDSZ-es politikus nőismerőse. Ám ekkor Kardos jelezte Hunvaldnak, hogy ez "nagyon komolytalan összeg", ezután született egy havi bruttó 260 ezer forintos fiktív megbízási szerződés.

A büntetőper vádiratában a sok százmilliós kárt okozó önkormányzati ingatlanpanamák mellett szerepelnek több tízmilliós kárt okozó fiktív megbízási szerződések és többmilliós kárt okozó szociális bérlakás-kiutalások. A vádlottak közül egyedül Gál György van előzetes letartóztatásban, immár három éve. Összesen mintegy két és fél évet töltött fogva tartásban Hunvald György is, aki jelenleg lakhelyelhagyási tilalom alatt áll.

A büntetőperben várhatóan az idén már csak két tárgyalást tartanak, amelyeken jobbára lehallgatási anyagokat ismertet a bíróság. Január első felében lezárulhat a bizonyítási eljárás, január közepén a vádbeszéddel megkezdődhetnek a perbeszédek, és várhatóan februárban hirdeti ki elsőfokú ítéletét az FB a Hunvald-ügyben.

Az összesen 25 vádlott közül tucatnyi, kisebb súlyú cselekménnyel, okirat-hamisítással megvádolt stróman ügyében már napokban elsőfokú, nem jogerős ítéletet hirdetett a bíróság, és esetükben néhány százezer forintos pénzbüntetéseket, illetve próbára bocsátást szabott ki.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.