Transparency

Tágra zárt zsebek

Előrebocsátjuk: meglehet, hogy a lent részletezett kormányzati és önkormányzati projektek a lehető legtisztességesebben, az adófizetők pénzével a legjobban gazdálkodva zajlanak majd. Csak éppen nem valószínű. A kormánynak és az önkormányzatok vezetőinek pedig éppen az lenne a feladatuk, hogy a korrupciónak még a látszatát is elkerüljék. Ennek azonban pontosan az ellenkezője történik.

2011.12.06 08:14sabater - ma.hu

A Transparency International felmérése szerint Magyarország a nem túl előkelő 54. helyet foglalja el a legkevésbé korrupt országok listáján. Tekintettel arra, hogy ezen a listán nemcsak a fejlett országok szerepelnek – és előznek meg bennünket –, hanem a világ összes országa, igazán nem lehetünk büszkék az eredményre. Különösen úgy, hogy helyezésünk folyamatosan romlik: 2009-ben még csak a 46., tavaly már az 50. helyen voltunk. Azaz, ha lehet hinni a Transparency felmérésének, illetve nem a korábban mögöttünk tanyázó országok indítottak hihetetlen megtisztulási folyamatot az elmúlt két évben, az Orbán-kormány alatt romlott a korrupciós helyzet, nem is kicsit.

Az illegális finanszírozás persze átszövi a mindennapjainkat. Nemcsak politikusok lopnak, de rendszeres az egészségügyben a hálapénz, a vállalkozók számlákat vásárolnak – különösen akkor, ha megemelik az eva adókulcsát –, a vámosok pedig néhány tízezresért félrenéznek, ha valami gyanús dolog jönne át a határon. Ezek általános jelenségek, amelyek ellen egy kormánynak kötelessége küzdeni, de nehéz gazdasági helyzetben szélmalomharcnak tűnik. Így, bár egyszerű, átlátható szabályokkal és magasabb fizetésekkel lehet csökkenteni ezek számát, azért a kormányra mégsem húzható rá a vizes lepedő az apró, mindennapi korrupciós ügyek miatt.

Azonban igazán nem mondhatjuk, hogy politikai elitünk jó példával járna elöl. 2009-től másról sem szóltak a hírek, mint különböző méretű, színű és szagú Nokiás dobozokról. A Szocialisták vereségének ezek a botrányok elég erőteljesen megágyaztak. Aztán jött a Fidesz kétharmaddal, Papcsák Ferencestül és Budai Gyulástul, elszámoltatást ígérve, no meg azt, hogy a korrupciónak vége. Ehhez képest meglehetősen ellentétes kép rajzolódott ki előttünk, amikor a kormány ötmilliárdos légifotó-pályázatot írt ki egyik első intézkedéseként, hogy aztán a sajtóban megjelenő cikkek hatására visszavonja a nyilvánvalóan túlárazott projektet.

Maradt azonban más. Nemrég kapott szárnyra a hír, hogy a BKV megpályáztatja reklámfelületeinek hasznosítását. Ahogyan azt a hvg.hu megírta, a feltételeket úgy alakították, hogy azon csak Simicska Lajos cége indulhasson – külön érdekesség, hogy azoknak a közlekedési vállalat saját tulajdonban lévő cége sem tud megfelelni. A pályázat egyelőre nem zárult le, tehát nem érdemes előre tiltott pártfinanszírozást és korrupciót kiáltani. De elgondolkodni igen.

Ahogyan az is megtörténhet, hogy az V. kerület népszerűsítésére kiírt kommunikációs feladatokat is Rogán Antal alsó szomszédja tudná a legjobban ellátni. Ugyanakkor az, hogy az V. kerület polgármestere saját szomszédját bízza meg a feladattal, a nevetségesség határát súrolja. Azt azért nehezen hihetjük el, hogy Rogán nem tudta, hol lakik a Hamu és Gyémánt kft. egyik tulajdonosa (közvetlenül a polgármester alatt). Ha viszont tudta, akkor már csak a korrupció látszatának elkerülése végett is érdemes lett volna másnak adni a megrendelést. Hiszen kommunikációs ügynökségekből és pr-cégekből igazán Dunát lehet rekeszteni Magyarországon. Csak hát vannak képviselők, akik a látszatra sem szeretnek adni.

Hogy a pofátlanságnak tényleg semmi sem szab határt, azt tökéletesen jelzi a Fidesz-közeli Nézőpont Intézet közleménye, akik büszkén és örömmel adják a világ tudtára, hogy egyedüli pályázóként ők találtattak legalkalmasabbnak a kormányzati médiamonitor kialakítására kiírt nyílt közbeszerzési eljárásban. Az évi 360 millió forintba kerülő projekt első, második és huszadik ránézésre is jócskán túlárazottnak tűnik, ennek fényében azzal dicsekedni, hogy a beruházás több mint harminc új munkahelyet teremt, enyhén szólva is felháborító.

Ettől még természetesen elképzelhető, hogy a kormány olyan szuper színvonalú médiafigyelő-hálózatot szeretne üzemeltetni, amelynek kiépítése valóban megér évi 360 milliót. Az is előfordulhat, hogy az ország légifotózása valóban 5 milliárdba kerül, Simicska Lajosnak már semmi köze a Fideszhez, a Nemzeti Együttműködés Rendszere pedig sikeres gazdasági szabadságharc után, megszorítások nélkül, a korrupció gyanúját is elkerülve kormányozza az országot a magyar emberek érdekeit szem előtt tartva. Álmunkban.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.