A mentelmi joga mögé bújik Gaudi-Nagy Tamás?
Az MSZP holokauszttagadással vádol egy jobbikos képviselőt
Nyílt holokauszttagadásként értékeli Steiner Pál (MSZP) a jobbikos Gaudi-Nagy Tamás múlt csütörtöki parlamenti felszólalását, és azt sürgeti, hogy a legfőbb ügyész indítson büntetőeljárást miatta.
2011.11.26 13:38MTIAz MSZP-s képviselő szombati budapesti sajtótájékoztatóján idézte az ülés jegyzőkönyvét, amely szerint a jobbikos politikus a költségvetés részletes vitájában azt kifogásolta, hogy a kiadási tételek között szerepel a párizsi békeszerződésből fakadó 1,7 milliárd forintos fizetési kötelezettség, amely szavai szerint "zsidó honfitársaink részére kerül kifizetésre". Gaudi-Nagy Tamás a felszólalását így folytatta: "Én nem tudok arról, hogy zsidó honfitársainkkal háborúban álltunk volna a második világháborúban, arról sem tudok, hogy Izraellel háborúban álltunk volna, hiszen Izrael akkor nem is létezett."
Steiner Pál szerint a jobbikos képviselő azzal, hogy a holokauszttúlélőknek nemzetközi szerződés alapján járó összeggel kapcsolatban így nyilatkozott, holokauszttagadást, azaz bűncselekményt követett el. Kifogásolta továbbá, hogy az ülést vezető elnök - a jegyzőkönyv szerint az ugyancsak jobbikos Balczó Zoltán - nem utasította rendre Gaudi-Nagy Tamást.
A szocialista politikus arra szólította fel Polt Péter legfőbb ügyészt, hogy - mivel a kijelentés nagy nyilvánosság előtt hangzott el - hivatalból indítson büntetőeljárást az általa egyébként meg nem nevezett jobbikos képviselő ellen. Hozzátette azonban: biztos benne, hogy "ez a nagyszájú hőzöngő a mentelmi joga mögé fog bújni". Kérdésre válaszolva arra is kitért, hogy ha szükséges, beadvánnyal fordul Polt Péterhez az ügyben, de az eljárás megindítására enélkül is lehetősége van a legfőbb ügyésznek.
Steiner Pál bírálta a kormánypártokat, amiért szerinte hallgatólagosan tudomásul veszik a hasonló megnyilatkozásokat. Kövér László házelnököt arra szólította fel, hogy "kioktató eljárásait terjessze ki a szóban forgó újnáci képviselőre, és teremtse meg a felelősségre vonás feltételeit", a kormányt pedig arra, hogy határolódjon el a jobbikos képviselő szavaitól, és tegyen meg mindent azért, hogy "Magyarország újra civilizált közélettel rendelkezzen".
Steiner Pál ezzel kapcsolatban emlékeztetett: az MSZP korábban már javasolta, hogy a Ház szankcionálja a rasszista, idegengyűlölő vagy antiszemita kijelentéseket hangoztató képviselőket.
Kapcsolódó írások:
- Holokauszt: újranyitják az auschwitzi aktákat
- Boltocskázás és roma holokauszt: az uzsorások az államot is szipolyozzák
- Agyonlőtték őket: holokauszt-dráma a Margit hídnál?
- Helyeslik a holokausztot Berlinben
- Roma holokauszt (porrajmos) emléknap - megemlékezések világszerte
- Brutális összeget követelnek a MÁV-tól a holokauszt-túlélők hozzátartozói
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06