Egyre kevesebb a fiatal önkéntes

Rogán lesz a Mikulásgyár fővédnöke

Rogán Antal, a főváros V. kerületének polgármestere lesz a december 9-én nyíló Mikulásgyár fővédnöke.

2011.11.25 18:59MTI

A Mikulásgyár sajtófőnöke, Éskovács Péter közleményében hangsúlyozza: idén közel száz külföldi önkéntes is dolgozik majd a Mikulásgyárban.
   
A szervezők szerint ez azért is fontos, mert jelenleg nemzetközi szinten is csökken azok száma, akik ingyenes karitatív feladatokat vállalnak. "Az idősebbek még aktívak, de egyre kevesebb fiatal vállalkozik arra, hogy munka után még máshol is ingyen segítsen" - fogalmaz a megmozdulás sajtófőnöke.
   
Idén hetedik alkalommal rendezik meg Európa egyik legnagyobb jótékonysági akcióját, amely december 9. és 21. között országszerte 14 plázában, minden postán és a budapesti Felvonulási téren gyűjti az adományokat: egyebek mellett tartós élelmiszereket, tisztító- és tisztálkodási szereket, játékokat, könyveket.
   
A Mikulásgyár 2010-ben félmilliárd forintot is meghaladó értékben gyűjtött adományt, ezzel mintegy 161 ezer rászorulónak segített Magyarországon, valamint néhány száz doboz adományt a szomszédos országok magyarlakta településeire is eljuttatott. Az  élelmiszer-, tisztítószer-, ruha- és játékadományok közel 96-97 százalékát magánszemélyek vitték a Mikulásgyárba.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.