Bodor úgy látja, "ez mind a mai napig talány"
II. kerületi választás - A Jobbik szerint a választóknak tudniuk kell, kire is szavaznak
A Jobbik II. kerületi képviselőjelöltje szerint a választópolgárok megérdemelnék, hogy tudják, valójában kire is szavaznak majd a vasárnapi időközi voksoláson; Bodor Zoltán úgy látja, "ez mind a mai napig talány".
2011.11.12 12:51MTIA jobbikos jelölt a budapesti Széll Kálmán téren tartott szombati sajtótájékoztatóján ezt azzal indokolta, hogy a Fidesz a kerület polgármesterét, a már országgyűlési képviselő Láng Zsoltot indítja a választáson, így ha ő nyer, a helyére listáról kerül be valaki a parlamentbe, azt azonban nem tudni, hogy ki.
Az LMP jelöltjével kapcsolatban Bodor Zoltán azt mondta: a már szintén országgyűlési képviselő Karácsony Gergely ugyanazt a technikát alkalmazza, mint a Fidesz. Olyan, mintha egy Barcelona-meccset hirdetnének meg, és közben "a Zsámbék II. öregfiúk futnak majd a pályára" - fogalmazott.
Lévai Katalin pedig úgy deklarálja magát függetlennek, hogy miniszter volt a Medgyessy-kormányban - mondta a jobbikos politikus, aki MSZP-s indulónak titulálta a jelöltet.
Bodor Zoltán szavait azzal zárta, hogy az említett pártoknak választ kell adniuk arra, valójában kit is delegálnának a parlamentbe.
A II. kerületi időközi választást vasárnap tartják. A voksolást azért kellett kiírni, mert a parlament az egyéni választókerületben mandátumot szerző fideszes Balsai Istvánt alkotmánybíróvá választotta, a két tisztség pedig összeférhetetlen egymással. A választási bizottság öt jelöltet vett nyilvántartásba: Bodor Zoltán (Jobbik), Karácsony Gergely (LMP), Kovácsics Ádám (Jólét és Szabadság Demokrata Közösség), Láng Zsolt (Fidesz-KDNP) és Lévai Katalin (MSZP).
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:10 Imázsia Kínai Filmhét május 24-től az Urániában
- 22:44 Orosz elnöki tanácsadó lett Alekszej Gyumin és Nyikolaj Patrusev
- 21:44 Nyolcvanöt millió forintért kelt el Kondor Béla negyven éve nem látott képe
- 20:43 Elhunyt Horváth László, a Valahol Európában című film szereplője
- 19:42 A belga kormányfő feljelentést tett egy rádiós műsorvezető ellen, aki a 'levadászására' biztatta hallgatóit
- 19:37 Meteorológia: nagyon erős UV-B sugárzás várható kedden a Dél-Dunántúlon
- 18:41 Elfogtak egy lengyel csalót Budapesten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06