"Ne engedje a köztársasági eszme meggyalázását"
Kossuth téri Károlyi-szobor: Schmitthez fordultak Mesterházyék
Mesterházy Attila, az MSZP elnöke és Horváth Csaba, a párt fővárosi elnöke levélben fordult Schmitt Pál köztársasági elnökhöz, hogy akadályozza meg Károlyi Mihály szobrának eltávolítását a Kossuth térről.
2011.10.29 09:59MTIKözleményében a két szocialista politikus azt írta: az ezzel ellentétes, a pillanatnyi politikai érdeket szolgáló intézkedés a magyar demokrácia szégyene lenne, ártana Magyarország nemzetközi megítélésének. "Szeretnénk megkérni arra is, hogy véleményének nyilvánosságot adva ne engedje a köztársasági eszme meggyalázását", "akadályozza meg elődje, az első magyar köztársasági elnök, Károlyi Mihály szobrának" eltávolítását - fogalmaznak a közleményben.
"Úgy gondoljuk, a korábbi, pártpolitikusi nézetkülönbségek ellenére szorosan összeköt bennünket a demokrácia, a köztársaság eszméje melletti elkötelezettség. Ezt a köteléket csak megerősítette, hogy Ön köztársaságunk elnöke, demokráciánk első számú őre lett" - fogalmaznak a levélben.
Hozzáteszik: "a köztársaság első polgáraként az Ön véleményének súlya és következménye van, mint ahogy a véleménynyilvánítás mellőzésével, esetleges hallgatásával is üzen a magyar nemzetnek".
A parlament július 11-ei döntése értelmében 2014. május 31-ig át kell alakítani a budapesti Kossuth Lajos teret, amely így visszakaphatja 1944 előtti "képzőművészeti arculatát", a kormánynak pedig ugyaneddig az időpontig ki kell költöznie az Országház épületéből.
Az ezt rögzítő országgyűlési határozati javaslatot 253 igen, 92 nem szavazattal és egy tartózkodás mellett fogadta el a Ház. Az Országgyűlés ugyanakkor név szerinti szavazáson - 39 igen és 307 nem szavazattal - utasította el a Jobbik azon módosító indítványát, amely belefoglalta volna a Kossuth Lajos tér rendezéséről szóló javaslatba az Országház északi végénél lévő Károlyi Mihály-szobor és a Szabadság téri szovjet emlékmű mielőbbi eltávolítását.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:18 Kreml: május 16-17-én tesz állami látogatást Kínában az orosz elnök
- 13:10 Forgalommal szemben hajtott egy kamionos az M30-ason
- 12:03 Huszonkét hajó semmisült meg egy tűzben Horvátországban
- 11:13 Tűz egy hajdúhadházi iskolában
- 10:23 Anya és gyermeke elgázolása miatt ítéltek el egy idős férfit Hajdú-Biharban
- 10:10 Megtámadtak egy rabszállító furgont Franciaországban - halottak
- 9:57 Varga Mihály: Magyarország nem fogadja el a migránskvótákat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06