Összesen négy embert gyanúsítanak
Elásott emberek: elrendelték B. Zsolt előzetesét
A Pesti Központi Kerületi Bíróság szombaton elrendelte B. Zsolt előzetes letartóztatását. A férfit három társával együtt a csepeli elásott emberek ügyében emberöléssel gyanúsítják.
2011.10.08 17:04MTIA gyanúsított előzetes letartóztatását a szökés, elrejtőzés, a bizonyítási eljárás megnehezítése valamint a bűnismétlés veszélye miatt rendelték el. A döntés értelmében B. Zsolt előzetes letartóztatása az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, legfeljebb azonban 2011. november 8. napjáig tart. A végzés jogerős.
Csizner Zoltán, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) igazgatója és Deme Tamás, az életvédelmi osztály vezetője pénteki, budapesti sajtótájékoztatójukon jelentették be, hogy egy nyáregyházi családnak a tagja az a négy ember, akiknek a holttestét a csepeli erdőben hantolták ki.
Csizner Zoltán az MTI kérdésére elmondta: a 30 éves fiatalembert, 40 éves élettársát, a fiatalember 53 éves anyját és annak 48 éves élettársát, továbbá a másik gyilkossági ügyben a 32 éves diósdi áldozatot az értékeikért ölték meg.
A négytagú család - hasonlóan az elkövetői körhöz - a csepeli erdőben élt, alkalmi munkákból, lomtalanításokból és kukázásból próbálták a megélhetésüket biztosítani, míg a diósdi áldozattól - akinek munkája, jövedelme volt - a fizetése folyósításának a másnapján próbálták megszerezni az értékeit.
A diósdi férfi megölése esetében, továbbá a megölt család ügyében összesen négy embert gyanúsítanak: a 38 éves szerb állampolgár B. Dragant, a 42 éves Cs. Jánost, a 28 éves K. Krisztiánt és a 32 éves B. Zsoltot. Utóbbit szeptemberben fogták el Bécsben és csütörtökön adták ki Magyarországnak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06