Rendkívüli frakcióülést hívott össze Mesterházy

Gyurcsány tervez - az MSZP-vel végez?

Mesterházy Attila pártelnök-frakcióvezető közölte: az MSZP-nek senki nem adhat ultimátumot és ha Gyurcsány Ferenc nyilvánosságra került terve "a pártból való távozás forgatókönyve, akkor legyen, de minél gyorsabban". Hozzátette azt is: csütörtökre rendkívüli frakcióülést hívott össze.

2011.09.21 16:00MTI

Egy hírportál szerdai értesülése szerint Molnár Csaba, a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció Platform alelnöke levelet írt Mesterházy Attilának, a többi között azt javasolva, hogy a listán mandátumot szerzett szocialista politikusok adják vissza országgyűlési mandátumukat, így "cseréljék le szinte a teljes képviselőcsoportot a megújulás jegyében".

(A most 58 fős MSZP-frakcióból mindössze ketten - Szanyi Tibor és Tóth József - szereztek egyéni képviselői helyet, a többiek területi, illetve az országos listáról jutottak a parlamentbe.)  

A csütörtökön megjelenő 168 Órának adott interjúban Gyurcsány Ferenc is beszél erről a javaslatról. Azt mondja, változatlan körülmények között nincs sokáig maradása a szocialista pártban, "ennek az MSZP-nek" nem akar még egyszer a képviselője lenni.

"A mostani garnitúrával nekünk sok babér nem terem. Jeleznünk kell a minket jelölő pártszervezeteknél: mindnyájan készen állunk, hogy listás mandátumunkat visszaadjuk, megnyitva az utat egy új, jobb összetételű frakció előtt" - fogalmaz.  

Mesterházy Attila szerdai tájékoztatóján elmondta: kedden este valóban megkapta Molnár Csaba levelét. "Itt az ideje, hogy mindenki eldöntse hol áll ebben a küzdelemben" - mondta, hozzátéve: ezért csütörtökön 12 órára rendkívüli frakcióülést hívott össze.  

A szocialista politikus hangsúlyozta: az MSZP akkor tud az "orbáni rendszerrel" szemben levő erők legerősebb bástyája lenni, ha nem a belső vitákkal és személyes hatalmi ambíciókkal foglalkozik, hanem alternatívát tud nyújtani a jelenlegi kormányzattal szemben. Gyurcsány Ferenc javaslata azonban belső viták és személyi harcok "garmadáját" fogja jelenteni az MSZP számára - értékelte.

Kérdésre válaszolva Mesterházy Attila azt mondta, ha egy MSZP-s képviselő "vissza akarja adni a mandátumát, akkor ezt megteheti, tudomásul fogjuk venni".

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.