Ön elmenne szoci önkéntesnek?

Szegény kisgyermek: pénzt gyűjtenek Gyurcsányék

Pénzadományokat vár és önkéntes munkásokat toboroz a többmilliárdos vagyonnal rendelkező Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció nevű MSZP-s platform egy magáncégen keresztül.

2011.09.21 07:01MTI

Ez a platform lehet a csírája Gyurcsány leendő önálló pártjának, amely egyes elképzelések szerint pártszövetségben működik majd együtt az MSZP-vel.

Hiller István tegnap közölte: ő a belső koalíció híve, Szanyi Tibor pedig hírlapi kacsának tartja a pártszövetség ötletét - olvasható a Magyar Nemzetben.

Hiller István, az MSZP volt elnöke tegnap az MTV reggeli műsorában közölte, ő a párton belüli belső koalíció híve.

A politikus arra a hírre reagált, miszerint az MSZP-ben már tárgyalnak arról, hogy Gyurcsány Ferenc és követői új pártot alapítanának, amely a szocialistákkal szorosan együttműködve, pártszövetségi rendszerben folytathatná a politizálást. Ennek az új pártnak az alapja is lehet a tavaly októberben létrehozott Demokratikus Koalíció platform.

Mesterházy Attila és a párt jelenlegi vezetése, valamint a volt miniszterelnök köre ezzel a kiegyezéssel oldaná fel a két tábor között meglévő, kezelhetetlennek tűnő ellentéteket.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.