Ki akarták hallgatni Hernádit

Magyarországon is Sanader után szimatolnak

Magyarország zágrábi nagykövete szerint a magyar ügyészség is vizsgálatot indított Ivo Sanader volt horvát miniszterelnök megvesztegetési ügyében, amellyel összefüggésben a horvát ügyészség ki akarta hallgatni Hernádi Zsoltot, a Mol elnök-vezérigazgatóját is.

2011.09.16 13:09MTI

Iván Gábor a Poslovni Dnevnik című zágrábi gazdasági napilap internetes felületén pénteken megjelent interjújában beszélt erről, s leszögezte, hogy a magyar állam nem fog beavatkozni a vizsgálatba.

Az újság azután készített interjút a magyar nagykövettel, hogy a horvát médiában kiszivárogtatták a tartalmát Martonyi János magyar külügyminiszter levelének, amelyet a múlt héten írt horvát kollégájának, Gordan Jandrokovicnak.

A lap úgy tudja, a levélben Martonyi bírálta az INA horvát olajtársaság felügyelő bizottságát, azzal "gyanúsítva" a testület tagjait, hogy hamis üzleti információkat szivárogtatnak ki, de sérelmezte a horvát versenyhivatal magatartását is.

A lap felidézi a Vecernji List korábbi írását, amely szerint Martonyi levelét Zágrábban a horvát intézményekre való nyomásgyakorlásként élték meg.

A Poslovni Dnevnik szerint Iván Gábor nem akart beszélni a levélről, csak annyit mondott, hogy a két kormány kapcsolatban áll egymással, folynak a megbeszélések az INA-ról, de ezek jelenleg nem tartoznak a nyilvánosságra. "... nem azért, hogy rejtegessünk valamit, hanem, hogy kormányszinten kölcsönös megértés alakuljon ki.

Az információk kiszivárogtatása ellenkezik a vállalatok és a két kormány érdekeivel" - mondja a nagykövet, a diplomáciai kommunikáció szabályaira hivatkozva. Iván Gábor sérelmezi, hogy a horvát médiában időnként rövidtávú személyes érdekektől vezérelt cikkek jelennek meg. Elfogadhatatlanok az olyan írások - mondja -, amelyek szerint a Mol veszélyezteti Horvátország energetikai függetlenségét. Emlékeztet arra, hogy a két kormány több együttműködési megállapodást írt alá, s ezek egyike az energetikai együttműködésről, a válsághelyzetekben való kölcsönös segítségnyújtásról szól.

"Az energia terén közösek a két ország érdekei" - szögezi le.

A lap arról az elképzelésről is megkérdezte a magyar nagykövetet, hogy 50 százalékra korlátoznák az INA-ban való tulajdonszerzés mértékét. Iván Gábor itt felhívja a figyelmet arra, hogy az uniós előírások szavatolják a tőke szabad mozgását, és a törvényhozó hatalom ideiglenesen sem hozhat ilyen korlátozásokat, kivéve, ha természeti csapás történt. Horvátország nem tagja ugyan az EU-nak, de készül a csatlakozási megállapodás, amelynek előírásait tiszteletben kell tartania, különben csorbítja saját politikai tekintélyét. Ha ilyen törvényt hoznának, az EU már másnap reagálna rá - mondta.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.