Kezdődik DNS-szakértői meghallgatás

Csepeli kettős gyilkosság: megszólaltak a tanúk

Tanúkihallgatásokkal folytatódott csütörtök délelőtt a Fővárosi Bíróságon a csepeli kettős gyilkosság büntetőpere.

2011.09.15 13:22MTI

Délután DNS-szakértői meghallgatás következik abban az ügyben, amelyben Kun Tamás biztonsági őrt emberöléssel, Deme Gábor volt csepeli iskolaigazgatót pedig bűnsegédi szereppel vádolják.
   
Nagy Miklós Tibor tanú arról beszélt, hogy 2007-ben a Deme Gábor korábbi csepeli szocialista politikus által vezetett alapítványi iskolának nem volt tornaterme. A tanú akkor - elmondása szerint - az iskola eszközbeszerzésében közreműködött, így kérte meg őt Deme Gábor a tornaterem biztosítására, de ebben az ügyben Takács József alapítványvezetőt - akit megöltek 2009. január 7-én Papp László tanárral együtt - "nem lehetett megkerülni".
   
Mint közölte, egy alkalommal jelen volt, amikor egy fiatalembernek Deme Gábor fizetett a tornaterem bérléséért mintegy 40 ezer forintot. Hozzátette, hogy számlát nem állítottak ki, s erről Takács József is tudott.
   
Mint mondta, Deme Gábortól értesült arról, hogy a tornaterem bérleti díját rendszeresen így rendezik. Kitért arra, hogy időnként Takács Józseffel és Deme Gáborral rendszeresen megbeszélték az iskola terveit, és többször szóba került a tornaterem bérlése is. Deme Gábor mondta akkor, hogy a bérlés könyvelési tételként való elszámolása nincs megoldva. Takács József abban bízott, hogy pályázatokon nyernek pénzt melléképületek kialakítására - hangsúlyozta.
   
Ügyészi kérdésre azt mondta, nem tudott arról, hogy bárhol, bármelyik intézményben számláért tudott volna az alapítványi iskola tornatermet bérelni. Utalt arra, hogy Deme Gábor beszélt neki arról: a pedagógusok túlóráit, prémiumait "motivációképpen" külön fizették, számla nélkül.
   
Kaszt Imréné tanú azt állította, 2001-ben ismerte meg Kun Tamást, akit Császár Mihály akkori martonvásári rendőrkapitány ajánlott neki, mint aki meg tudja védeni őt fia bántalmazásától. Annak a véleményének adott hangot - mindenféle összefüggés megvilágítása nélkül -, hogy Kun Tamás gyilkosságra is képes lehet.
   
Kun Tamás ügyvédje összeesküvés-elméletnek nevezte a Kaszt Imréné által elmondottakat. Kaszt Imréné szerint ezt az ügyet "Deme Gábor másodrendű vádlottra akarják rákenni".

Császár Mihály tanú tagadta, hogy Kaszt Imrénét ismerné.
   
Rabstein Margit igazságügyi elmeorvos-szakértő a két vádlott kapcsolatát jónak mondta. Demét ambiciózusnak, határozott fellépésűnek nevezte, akiben a személyiségvonások keverednek, s ez komplexushoz vezet. Kun Tamást határozott, jó fellépésű embernek mondta, "aki tisztában van azzal, hogy mit akar, és ennek megfelelően alakította kapcsolatait".
   
Megjegyezte, Kun Tamás tisztelettel beszélt neki Deme Gáborról, "elsőrendű pedagógusnak" nevezve, de hozzátette, hogy "voltak bizonyos problémák az iskolában", Deme Gábort pedig "ki akarták szorítani az iskolából", és "ebben még két akkori miniszter is benne volt".
   
A büntetőper délután DNS-szakértői meghallgatással folytatódik.
   
A vád szerint 2009. január 7-én este egy csepeli alapítványi iskolában Kun Tamás, az intézmény biztonsági őre - Deme Gábornak, az iskola felfüggesztett igazgatójának jelenlétében - lelőtte Takács Józsefet, az alapítvány vezetőjét és az iskola egyik ott lévő tanárát, mert fény derült az iskolában történt, Deméhez köthető sokmilliós pénzügyi visszaélésekre.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.