Visszavonnák Gergényi kitüntetéseit is
Feljelenti Kertészt a Jobbik
A Jobbik fővárosi közgyűlési frakciója indítványozza Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitány kitüntetéseinek visszavonását.
2011.09.13 11:10ma.huGergényi a 2006-os őszi rendőri túlkapások idején tanúsított parancsnoki tevékenysége miatt méltatlanná vált a Fővárosi Közgyűlés által adományozott Budapestért Díjra csakúgy, mint a Főváros Közbiztonságáért Emlékérem birtoklására – írja a Jobbik közleményében.
Gergényit időközben a katonai ügyészség meg is gyanúsította a terhére rótt cselekmények elkövetésével. A fővárosi Jobbik-frakció a témában előterjesztést készített a közgyűlés szeptember 21-i ülésére.
Kertész Ákos amerikai-zsidó-magyar író kijelentéseivel kapcsolatban ugyanakkor a Jobbik emlékeztet arra, hogy a politikai pártok közül elsőként kezdeményezte a Budapest Díszpolgára címének visszavonását. Örömünkre és megelégedésünkre szolgál, hogy ezek után a fővárosi Fidesz-frakció magáévá tette a javaslatot - közli az ellenzéki párt.
A Jobbik azonban itt nem áll meg és közösség elleni izgatás bűncselekményének gyanújával feljelentést tesz az ügyészségen – olvasható a Jobbik közleményében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
- 16:04 Elsüllyedt egy tanzániai hajó a Fekete-tengeren
- 15:03 Szándékosan ütött el két embert egy férfi Pécsen, őrizetbe vették
- 14:02 Vizsgálati fogságba helyezték a merénylet gyanúsítottját
- 13:54 Miniszterelnök-helyettes: stabil a szlovák kormányfő állapota
- 12:21 Putyin: Oroszország 'mai állás szerint' nem tervezi Harkiv elfoglalását
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06