Jelentős összegekről pusmognak

Pedagógus-parák: kétlépcsős béremelés jöhet

Kétlépcsős, jelentős összegű pedagógus-béremelést irányoz elő a nemzeti köznevelésről szóló törvény koncepciója.

2011.09.01 07:28MTI

Az augusztus 23-ai keltezésű verzió tartalmazza a tervezett béremelés ütemét és mértékét is. Első lépcsőben az illetményalap az egyetemet végzett pedagógusok esetében a jelenlegi minimálbér kétszáz százaléka, főiskolát végzettek esetében 180 százaléka lenne. Így egy egyetemet végzett gyakornok pedagógus bruttó 156 ezer forintos bérrel kezdene, 3-5 év gyakorlat és sikeres minősítés után azonban továbblépne a pedagógus I. fokozatba, ahol az alapilletménye már 187.200 forint volna - ismerteti a csütörtöki Magyar Nemzet.

A pedagógus II. fokozatban 9-11 év gyakorlat után 234.000 forintos alapfizetése lenne, amely a pályán eltöltött évek számától függően emelkedne bruttó 319.800 forintig.

A pedagógus III. fokozatban 15-17 év után 312.000 forint volna az alapilletmény, míg a kutatótanárok 343.200 forintos alapfizetéssel kezdenének, ami az évek előrehaladtával elérhetné a 413.400 forintot. A főiskolát végzett óvópedagógusok, tanítónők, tanárok gyakornoki kezdő alapfizetése 20013-tól 140.400, a pedagógus I. fokozatban 168.400, a pedagógus II. fokozatban 210.600 forint, a pedagógus III. kategóriában pedig 280.800 forint, amelynek a maximális összege a pályán eltöltött évek számától függően 343.980 forint lenne.

Második lépcsőben újabb béremelést hajtanának végre. Ekkor a pedagógus illetményalap az egyetemet végzettek esetében már a jelenlegi minimálbér 250, főiskolát végzettek esetében pedig 200 százaléka volna.

A lap birtokába került koncepció szerint jelentősen emelkedik az osztályfőnöki pótlék is, amely 15.600-46.800 forint lenne az osztálylétszám, az évfolyam s a hátrányos helyzetű diákok arányának függvényében. A koncepció szerint egyéves alkotói szabadságra is pályázhatnak a pedagógusok - írja a Magyar Nemzet.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.