Hoffmann délutánra javasolja a testmozgást

A napköziben oldható meg a mindennapos testnevelés?

Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár az általános iskolai intézményvezetőknek küldött levelében azt írta: délutáni napközis foglalkozás keretében szervezhető meg alsó tagozaton a mindennapos testnevelés a most induló tanévben.

2011.08.29 12:57MTI

A dokumentumban az államtitkár kifejtette: az új, nemzeti köznevelésről szóló törvény megjelenése előtt, a most induló 2011/2012-es tanévben az 1-4. évfolyamon tanulók számára - azokon a napokon, amikor délelőtti órarendjükben a testnevelésóra nem szerepel - a délutáni napköziben, annak óraszáma, pedagógus-létszámkerete és infrastruktúrája felhasználásával kerülhet sor a többletfoglalkozások megszervezésére.
   
Hozzátette, hogy az e korosztályba tartozók országosan mintegy 80 százaléka veszi igénybe a napközit. Arra kérik az intézményvezetőket,  gondoskodjanak arról, hogy - az igazolt sportolók indokolt elengedését kivéve - valamennyi kisgyerek részt vehessen a délutáni sportfoglalkozásokon, "sőt tegyenek azért, hogy azokon örömmel részt is vegyenek" a tanulók.
   
Az oktatási államtitkár kiemelte: 2010-től a kormány egyik alapvető nevelési célkitűzése, hogy az iskolákban tanuló gyermekek fokozatosan hozzájussanak a mindennapos testnevelés lehetőségéhez. Az oktatásért felelős és a sportért felelős államtitkárság egyetért abban, hogy az iskolai testnevelés és a sport mint a 21. század egyik "rejtett tartaléka" olyan eszköztárként működtethető az iskolákban, amellyel az egészségnevelés, a szociális kompetenciák, a csapatmunka, az összetartozás, a felelősségtudat, a többiek iránti tisztelet, a problémamegoldás képessége egyaránt fejleszthető.
   
Bardóczy Gábor, a sportért felelős államtitkárság főosztályvezetője az Országgyűlés sport- és turizmusbizottságának július 5-i ülésén jelentette be, hogy jövő ősztől bevezetik a kötelező mindennapos testnevelést az általános iskolákban, s ennek megvalósítását létesítményfejlesztési programokkal kívánja segíteni a kormány.
   
A főosztályvezető akkor hozzátette: a kötelező mindennapos testnevelés bevezetéséről a megegyezés már megszületett Czene Attila, sportért felelős és Hoffmann Rózsa, oktatásért felelős államtitkár között. Ennek értelmében a 2012/13-as tanévtől heti három délelőtti és két délutáni testnevelésórát tartanak majd a négy alsó osztályban, míg a felső tagozaton az első évben még csak az ötödikeseknél vezetnék be a mindennapos testnevelést.
   
Közlése szerint 335 olyan alap- és középfokú oktatási intézmény van jelenleg Magyarországon, amely nem rendelkezik sportinfrastruktúrával. A feltételek javítása érdekében a sportért felelős államtitkárság négy régióban összesen nyolcmilliárd forint értékben ír ki hamarosan létesítményfejlesztési pályázatot.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.