Honvédelem
Még idén mintegy ezer embert küldhetnek el a honvédségtől
Hende Csaba hangsúlyozta: katonai képességekről nem mondanak le, de ésszerűsítésre szükség van.
2011.08.26 15:50MTIAz irányításban dolgozó katonai titkosszolgálatok és az összhaderőnemi parancsnokságok dolgozóival együtt mintegy 3500 ember 30 százalékát érinti az az "ésszerűsítés", melynek következtében részben nyugdíjba mennek, részben átirányítással új helyre kerülnek, részben kiválnak a rendszerből és a szabad munkaerőpiacon helyezkednek el az érintettek - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában.
A tárcavezető megjegyezte, hogy a személyi szintű döntések meghozatala most kezdődött el. Hende Csaba hangsúlyozta: katonai képességekről nem mondanak le, de ésszerűsítésre szükség van, és az elmúlt évtizedekben megnövekedett bürokráciát meg kell szüntetni, ezért még az idén "nagy mértékű szervezeti változások" lesznek a Magyar Honvédségnél.
A Népszava pénteki számában azt közölte: információik szerint elsősorban azoktól válnának meg, akiket szolgálati nyugdíjba lehet küldeni, vagyis van 25 év szolgálati jogviszonyuk.
A Népszava azt írta, hogy értesülésüket több helyről is megerősítették. A szaktárca azonban tagadta, hogy "1000 embert szolgálati nyugdíjba küld", bár az elbocsátásokat ez az állítás nem cáfolja - olvasható a lapban.
Az ügyben az MTI is kereste a Honvédelmi Minisztériumot, de egyelőre nem kívántak nyilatkozni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:43 Az EB nyilvántartásba veszi a károsanyag-kibocsátás megadóztatását célzó európai polgári kezdeményezést
- 22:51 A MATE csaknem 3 milliárd forintból fejleszti a képzési infrastruktúráját
- 22:46 Vihar - Jelentős késések a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren
- 21:50 Brexit - Megkönnyíti a brit kormány az EU-állampolgárok végleges letelepedett státusának megszerzését
- 20:49 Színháztörténeti dokumentumokat vásárolt meg az OSZMI Timár József családjától
- 19:48 A magyar, román, szász és roma kultúrát is bemutatja a Maros megyei ízek és hagyományok fesztivál
- 18:42 Minden eddiginél több program az idén a Városmajorban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06