Kizuna: a szolidaritásért

"Igyekszünk vidámak lenni" - fukusimai diákok érkeznek Hódmezővásárhelyre

"Szeretném megmutatni a világnak, hogy a katasztrófa ellenére is igyekszünk vidámak lenni". Ezt írta egy tizenhat esztendős fukusimai fiú, aki egyike annak a tizenhét japán diáknak, akik július végén két hétig Hódmezővásárhelyen vendégeskedik.

2011.07.21 07:53MTI

A negyedévvel ezelőtt történt pusztító erejű földrengés és az atomreaktor-baleset hatására teljesen megváltozott a középiskolás diák élete: a környék sugárszennyezettsége miatt a nagy hőség ellenére sem nyithatnak ablakot, a ruhákat is a lakásban kell kiteregetniük. Az iskola udvarára nem mehetnek ki, mert a szennyezett talajt védőfóliával fedték le.
   
„A Dunáról híres Magyarország természete olyan szép, mint Fukusimáé, szeretném ezt látni, hogy feltöltődjek, és visszatérve tudjak valamit tenni szülőhelyem jövőéért” – indokolta meg a fiú, miért szeretne részt venni a hódmezővásárhelyi képviselőtestület által életre hívott Kizuna projektben.
   
A kizuna kifejezést a japánok az emberi kapcsolatokra, baráti kötelékekre alkalmazzák, ezért ezt a szót választotta Hódmezővásárhely a most induló szolidaritási akciója címéül. Lázár János (Fidesz) polgármester elmondta, a Kizuna projekt nem segélyakció, hanem két nép, két kultúra találkozása. Európában Hódmezővásárhely az első város, így Magyarország az első ország, amely a katasztrófa sújtotta területről érkező gyermekeket fogadhat.
   
„Éljünk bár a világ egymástól távol eső pontján – miként Magyarországról nézve Japán szinte pontosan a Föld túloldalán van – a természet iszonyatos erőivel szemben kiszolgáltatottak vagyunk. Szeretnénk megmutatni a katasztrófa sújtotta japán közösségeknek, hogy a Kizuna, amellyel az emberek közötti kötelékeket, a baráti kapcsolatokat jelölik összekapcsolhat olyan távoli településeket is, mint Fukushima és Hódmezővásárhely és összeköthet olyan távol élő embereket is, mint a japánok és a magyarok” – fogalmazott a politikus.
   
A hétfőn Magyarországra érkező japán diákcsoport tagjai megtekintik Hódmezővásárhely és a régió kulturális, természeti értékeit. Megismerik a város szomszédságában fekvő Székkutas igazi falusias légkörét, és ellátogatnak a Balatonhoz is, ahol a kikapcsolódásé lesz a főszerep.

A 14 és 17 év közötti gyerekek megismerik Szeged, Tihany, Esztergom, Visegrád és Budapest főbb nevezetességeit, sőt a látogatás során találkoznak honfitársaikkal is, aki a Hódmezővásárhelyen július 28-án kezdődő XVI. Uszonyos és Búvárúszó Világbajnokságon képviselik hazájukat.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.