Az ÁNTSZ továbbra sem ajánlja

Hasmenésjárvány: ne együnk csírát!

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat szerint háztartásokban és egyéb helyeken még lehetnek olyan magvak, amelyek vélhetően a németországi hasmenésjárványt okozták, ezért az ÁNTSZ továbbra is azt ajánlja, mindenki kerülje a csírák fogyasztását.

2011.07.18 10:08MTI

Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatása szerint "a Németországból induló, súlyos szövődményekkel járó hasmenéses járvány kórokozója egy korábban igen ritkán észlelt, O104:H4 szerotípusú E.coli". Francia és német epidemiológiai vizsgálatok eredményei alapján a fertőzések legvalószínűbb forrásai a nyersen elfogyasztott, csíráztatásra használt görögszéna magok; kisebb számban emberről emberre terjedő másodlagos fertőzést is igazoltak - olvasható az ÁNTSZ-közleményben.
   
Mint emlékeztettek, az Európai Bizottság július 5-i határozatában a forgalomból kivonta, átmenetileg megtiltotta az Egyiptomból származó bizonyos típusú magok behozatalát az Európai Unió országaiba. Ugyanakkor felhívták a figyelmet arra is, hogy a korábbiakban megvásárolt magok, illetve az azokból termesztett csírák valószínűleg még jó ideig fellelhetők lesznek a háztartásokban, vagy egyéb helyeken, ezért esetleg további megbetegedések is előfordulhatnak.
   
Ennek elkerülése érdekében az ÁNTSZ azt javasolja, hogy mindenki kerülje a saját termesztésű csíráztatott magok, vagy vásárolt csírák nyersen fogyasztását. Mivel a magvak csomagolása során fennáll a "keresztszennyeződés" veszélye, nemcsak a csíráztatott görögszéna magokat és csírákat érdemes kerülni, hanem valamennyi, hőkezelés nélküli csíra fogyasztását.
   
Az ÁNTSZ emellett ismételten felhívta a figyelmet az általános személyi higiénés szabályok betartására, többek között a gyakori alapos kézmosásra.

Az ételkészítéssel kapcsolatos higiénés szabályok és az alapvető élelmiszer-biztonsági előírások betartása kapcsán hangsúlyozták: az ételkészítéstől, kiszolgálástól tartózkodjanak azok, akik hányással, hasmenéssel járó megbetegedés tüneteit észlelték magukon; a gyümölcsöket, zöldségeket folyó vízben alaposan meg kell mosni, és amennyiben lehetséges meghámozni.

A zöldségfélék és a húsok hőkezelése pedig többféle baktérium és vírus által okozott megbetegedést előzhet meg - írta az ÁNTSZ.
   
Németországban múlt csütörtökön jelentették be, hogy véget ért az EHEC-járvány. A Robert Koch országos járványügyi intézet nyilatkozata szerint új megbetegedések immár alig vannak, visszaszorult a különleges kóli bélbaktérium okozta, véres hasmenéssel járó kór.
   
A hivatalos mérleg szerint a május elején kitört járvány 51 halálos áldozatot követelt Németországban. A járványügyi intézet összesen 3602 fertőzéses megbetegedést regisztrált. Közülük 838-at tett ki azoknak a száma, akik a legsúlyosabb tünetekkel, a súlyos vérszegénységgel és veseelégtelenséggel járó, úgynevezett hemolitikus urémiás szindrómával (HUS) küzdöttek.
   
A kórokozó terjedésével kapcsolatban a hatóságok még mindig nem jutottak egyértelmű következtetésre, a különböző nyers zöldségek után a növényi csírákra és ennek kapcsán egy alsó-szászországi biokertészetre terelődött a gyanú. Az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ egy közelmúltban közzétett jelentése szerint a járvány Egyiptomból 2009-ben és 2010-ben Európába is behozott görögszéna magokról indult. Emellett bebizonyosodott az is, hogy a járvány emberről emberre is terjedhet.

   

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.