Cinikus és hazug intézkedések?
MSZP: kórházbezárásokhoz vezethet a Semmelweis Terv
Az MSZP kártékonynak, cinikusnak és hazugnak tartja a szerdán életbe lépett Semmelweis Tervet, amely szerintük a tizenkét fővárosi kórház kétharmadának bezárásához vezethet.
2011.06.30 13:49MTIHorváth Csaba, a fővárosi MSZP frakció vezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta: a terv életbelépésével "megkezdődött Budapest lenyúlása és kifosztása". A Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő fekvőbeteg-ellátó egészségügyi intézmények állami átvételéről is szóló kormányhatározat szerint az állam a budapesti gyógyító intézményeket, mint ingatlanportfóliót kezeli majd, amely nyolc kórház bezárásához is vezethet - mondta.
A politikus arra szólította fel a főpolgármestert, nyilatkozzon arról, tudomása szerint melyek lesznek a bezárandó intézmények. Horváth Csaba arra is választ vár Tarlós Istvántól, fenntartja-e azt a korábbi állítását, amely szerint a főváros nem kívánja ingyen átadni az államnak a mintegy 160 milliárd forint értékű kórházi ingatlanvagyonát.
Horváth Csaba reményét fejezte ki, hogy a "hagymázas terv csak rémálom, amelyből fel fog ébredni az ország". Bírálta azt is, hogy a Semmelweis Terv az egészségügy valódi problémáira nem ad megoldást, a többi közt az orvos-elvándorlásra, az ápolók pályaelhagyására vagy a méltatlan kórházi körülményekre.
Kökény Mihály, az MSZP Egészségpolitikai Tanácsadó Testületének elnöke azt kifogásolta, hogy az egészségügy továbbra sem reménykedhet többlettámogatásban, valamint azt, hogy a terv nem szól a háziorvosok vagy a járóbeteg-szakellátásban dolgozók feladatairól.
A terv "a fővárosi kórházak brutális és törvénytelen államosításának programja" - mondta. Kökény Mihály hiányolta az önkormányzati törvény szükséges módosításáról szóló információkat, mint mondta, erről semmit sem lehet tudni.
Az egészségpolitikus azzal sem értett egyet, hogy a kormányhatározat a Semmelweis Tervben vázolt informatikai és szervezeti fejlesztések programjának kidolgozását nem az egészségügyért felelős államtitkárságra bízza, hanem a közigazgatási és a fejlesztési miniszterekre. Azt mondta: valószínűleg az egészségügyi államtitkárság nem megbízható egy olyan terv kidolgozásában, amelyen keresztül "Fidesz-közeli cégek kaphatnak zsíros megrendeléseket". Elmondta azt is: az MSZP hozzákezdett egy új egészségpolitika kidolgozásához, amely várhatóan őszre készül el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:51 Freund Tamás: sorskérdés a hazai tudományos eredmények nemzeti érdekeknek megfelelő hasznosulása
- 22:50 MTA-közgyűlés - Akadémiai elismeréseket adott át Freund Tamás
- 21:50 Az AutoWallis-csoport 2028-ra 750 milliárd forintos árbevételt tervez
- 20:00 Felföldi László pécsi megyés püspök lesz az idei csíksomlyói búcsú szónoka
- 19:57 Ezen a héten sem volt telitalálat a hatos lottón!
- 18:55 Gulyás Gergely: Magyarország ki akar maradni a háborúból, nem kíván részt venni a NATO missziójában
- 17:54 Az ukrán elnök elbocsátotta Valerij Zaluzsnijt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06