Türelem Mustangot terem
Harmincnyolc évig várt ellopott kocsijára
Harmincnyolc év elteltével kapja vissza egy férfi ellopott Ford Mustangját Los Angelesben. Eugene Brakke még 1965-ben vásárolta sportkocsiját, de csak nem egészen öt évig használhatta, mert ellopták.
2008.03.27 07:45ma.huAztán évtizedekig nem hallott róla, nem is remélte, hogy valaha előkerül. Pedig ez történt. Brakke a napokban kaphatja vissza elveszett kedvencét, igaz, 300 ezer mérföldes (csaknem félmillió kilométeres) futásteljesítménnyel idősebb állapotban és egy kissé "átplasztikázva", más fényezéssel.
Az 1970 májusában ellopott Mustangot egy hónappal később egy akkori tinédzser, Judy Smongesky érettségi ajándékba kapta apjától, aki a kocsit egy használtautó-kereskedőtől vette. A San Diegóban élő Judy közel négy évtizeden át ápolta-gondozta elegáns Mustangját, amelyről csak most tudta meg, hogy lopott. El akarta adni, és az eredetvizsgálaton derült ki, hogy a jármű "nem tiszta".
"Ez valóban az ő kocsija, még ha csak 4 évig is vezette, én pedig 38 évig" - mondta a hölgy az eredeti tulajdonosról. Eugene Brakke nem volt elragadtatva attól, hogy arany színű Mustangját metálkékben láthatja viszont, a kocsi ráadásul - vagy szerencsére - már két generáljavításon is átesett. Viszont az immár oldtimerré avanzsált autó ma is kifogástalanul működik, hangja ugyanolyan csodálatos, mint új korában.
Judy kijelentette: úgy érzi, akkor cselekszik helyesen, ha visszaadja eredeti gazdájának a Mustangot - de elvesztését valószínűleg meg fogja siratni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:10 Imázsia Kínai Filmhét május 24-től az Urániában
- 22:44 Orosz elnöki tanácsadó lett Alekszej Gyumin és Nyikolaj Patrusev
- 21:44 Nyolcvanöt millió forintért kelt el Kondor Béla negyven éve nem látott képe
- 20:43 Elhunyt Horváth László, a Valahol Európában című film szereplője
- 20:00 Netanjahu: a hágai elfogatóparancs egész Izrael ellen irányul
- 19:42 A belga kormányfő feljelentést tett egy rádiós műsorvezető ellen, aki a 'levadászására' biztatta hallgatóit
- 19:37 Meteorológia: nagyon erős UV-B sugárzás várható kedden a Dél-Dunántúlon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06