Napelemes autókkal a tisztább környezetért
Sharp napelemekkel felszerelt "szolár autó" vezette a kenyai nyílt maraton futóit
A 2010. május 23-án, a kenyai Nairobiban rendezett 2. Sotokoto1 Maraton felvezető autója egy Sharp napelemekkel felszerelt napenergia-meghajtású jármű volt.
2010.05.26 11:45ma.huA környezetbarát szolár autó azért vesz részt a versenyen, hogy támogassa a nyílt sporteseményt, amelyet az egyenlítőn fekvő Kenyában, a Föld legnagyobb mennyiségű napsugárzással dicsekedő országában rendeznek.
A maratoni futás rendezőinek célja, hogy bátorítsák az embereket, járuljanak hozzá a közös társadalmi célok eléréséhez, és védjék a környezetet. A futást először 2009-ben rendezték meg a Smile Africa Project keretében, amely során japán gyerekek adományozták kinőtt cipőiket a fejlődő országokban élő kevésbé szerencsés társaiknak.
A versenyben ismét részt vett a japán Naoko Takahashi, aki 2000-es Sydney-i Nyári Olimpiai Játékok során női maratoni futásban aranyérmet szerzett.
A szolár autó volánjánál pedig Kenjiro Shinozuka ült, aki már Dél-Afrikában és Ausztráliában is részt vett napelemes autóversenyeken, illetve az első japán származású vezető, aki megnyerte a Párizs-Dakar Rally-t. Az „ELA” szolár autót Sharp poli-kristályos napelemek látják el energiával.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06